Vármegyejáráson találkoznak helyi szervezetek vezetőivel

2024.09.10. 12:30

Civilekkel egyeztet a Miniszterelnökség

Mórahalmon találkoztak a civilek a Miniszterelnökség képviselőivel. Összesen huszonnégy szervezet képviselői gyűltek össze kedden az Aranyszöm Rendezvényházban.

Arany T. János

24 civil mórahalmi szervezet képviselői vettek részt a keddi vármegyejáráson, amelyen a Miniszterelnökség képviselői tárgyaltak a civilekkel. Fotó: Karnok Csaba

Molnár Elvira, a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület elnöke fogadta a vendégeket kedd délelőtt a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban, ahol helyi civil szervezetek vezetőivel találkoztak a Miniszterelnökség képviselői. A Civil Közösségi Szolgáltató Központ működtetését már 12 éve végzi a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület, munkájukkal és ingyenes szolgáltatásaikkal segítik a vármegyében működő civil szervezeteket. Tulajdonképpen ők közvetítenek a helyi civil szervezetek és a Miniszterelnökség között.

Molnár Elvira, a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület elnöke, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, Mórahalom nevében Csányi László alpolgármester és Kisgyőri Roland, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság osztályvezetője köszöntötte a mórahalmi civil szervezetek vezetőit. Fotó: Karnok Csaba
Molnár Elvira, a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület elnöke, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, Mórahalom nevében Csányi László alpolgármester és Kisgyőri Roland, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság osztályvezetője köszöntötte a mórahalmi civil szervezetek vezetőit. Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Házhoz mennek a civilekhez

A vármegyejárás során két nap alatt négy helyszínt keresnek fel, kedden Mórahalom mellett Kiskundorozsmán jártak, szerdán Csongrádra és Kistelekre látogatnak el.

– Azt szoktam mondani, talán az a legjobb megfogalmazás, hogy a civil központok az országban, a vármegyékben egy híd szerepet töltenek be a civil szervezetek és a minisztérium között. Fontos, hogy ezeknek a szervezeteknek problémái, mindennapi megoldandó feladatai eljussanak egy olyan döntéshozó szervek képviselőihez, akik nagyban meghatározzák az életüket. Nekünk el tudják mondani ezeket a problémákat, vagy meg tudják osztani velünk a pozitívumokat is, amelyeket mi közvetlenül tudunk tolmácsolni – magyarázta az elnök.

Mórahalmon 24 civil szervezet képviselőjével találkoztak.

– Fontos, hogy ezek az alkalmak kis létszámúak, mert mindenkinek lehetőséget biztosítani arra, hogy meg tudjon szólalni, mindenki el tudja mondani a tapasztalatait – tette hozzá az elnök.

Fontos bázist képeznek

– Minden magára valamit adó település legfontosabb bázisa a civil közösség és itt nem az álcivilekre gondolok – kezdte köszöntőjét Mórahalom nevében Csányi László alpolgármester. – A civil erő egy családként működik a helyi közösségekben, mindenki tudja, hol a helye – fogalmazott, majd a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság nevében Kisgyőri Roland osztályvezető és végül Mihálffy Béla országgyűlési képviselő köszöntötte a mórahalmi civileket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában