2024.08.06. 17:40
Tűzijáték is lesz augusztus 20-án Makón
Augusztus 20-án, a városházi ünnepségen díszpolgári címet kap Buzás Péter volt polgármester Makón. Az államalapítás ünnepét többek között fúvószenekari fesztivállal, veteránjármű-találkozó, Mága Jennifer koncertezik, és tűzijáték is köszönti a Maros-parti város.
Farkas Éva Erzsébet polgármester a makói ünnepség szervezőivel. Fotó: Szabó Imre
Makón idén 5 napon át, augusztus 16-ától 20-áig ünneplik az államalapítást és Szent István királyt, illetve az új kenyeret – hangzott el kedden azon a sajtótájékoztatón, amelyet Farkas Éva Erzsébet polgármester a programsorozat szervezőivel közösen tartott.
Koncertek, veteránjárművek, tűzijáték
Elhangzott, jövő héten pénteken este 7-kor emlékpadot avatnak a főtéri Fátyol Mihály-szoborral szemben a prímás egykori muzsikustársai, id. Sztojkó Mihály és Bozsogi Attila tiszteletére. Az eseményt kamarakiállítás és koncert teszi még emlékezetesebbé. Másnap este 7-kor kezdődik a 15. Nemzetközi Veteránjármű Találkozó, amelynek részeként jövő vasárnap reggel 9-től a Hagymaház elől induló túrán is részt vesznek a hazai és külföldi meghívottak. Ugyanaznap tartják este fél 8-tól a 31. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál nyitókoncertjét a Makovecz téri Zenepavilonban. 19-én, hétfőn reggel 9-től veteránjárművek vonulnak fel a városban, este fél 8-tól pedig a fúvósfesztivál díszhangversenyére várják az érdeklődőket a zenepavilonban.
Buzás Péter díszpolgár lesz
Augusztus 20-án, kedden zászlófelvonással kezdődik a központi ünnepség. A városházán fél 11-kor köszöntőt mond Farkas Éva Erzsébet polgármester, Lázár János építési és közlekedési miniszter, országgyűlési képviselő. Átadják a díszpolgári kitüntetést Buzás Péter volt polgármesternek, az egyházak képviselői megszentelik és megáldják az új kenyeret. Este 7-kor a Csanád vezér téri Szent István szobornál átadják a díszdiplomákat, lesz cipóosztás, majd gálaműsort adnak a nemzetközi fúvószenekari fesztivál résztvevői, illetve karmesterei. Az estet Mága Jennifer és a Stúdió 11 Ensemble koncertje, majd tűzijáték zárja.
A programsorozatot 18-a és 20-a között kézműves vásár kíséri a Makovecz téren.