Helyi közélet

2024.08.24. 14:00

Tanszert osztott Jakab Rozália alapítványa – Galéria

A kisteleki Jakab Rozália Együtt Tegyünk a Szegényekért Alapítványa szombaton tanszert osztott a rászoruló családoknak. Tolltartók, iskolatáskák, füzetek, tollak, ceruzák, tornazsákok, uzsonnás csomagok és festékek találtak gazdára.

Imre Péter Géza

Sok családnak, gyereknek jutott a tanszerekből Kisteleken. Fotó: Imre Péter

Az első osztályosoknak teljes kezdőcsomagot tudunk adni, a többieknek különböző tanszerekkel, az iskolatáskától, a ceruzákon, tollakon, füzeteken át a tornazsákig segítjük a tanévkezdést – mondta el lapunknak Jakab Rozália, aki párjával, Szecsei Istvánnal az Együtt Tegyünk a Szegényekért Alapítvánnyal továbbra is pártfogolja a rászorulókat, akadnak akiket egész évben nem tévesztenek szem elől. 

A tanulás nagyon fontos azért, hogy emberekké, sikeres és boldog emberekké válhassanak ezek a gyerekek – fűzte hozzá. Minden második héten ruha- és élelmiszerosztást tartanak, „köszönet a támogatóinknak, amit tőlük kapunk, azonnal továbbadjuk”.

Olyan embereken segítünk, akik dolgoznak, de keresetükből nem tudják megvenni a mindennapi dolgokat, például a tanszereket. Azokon kívül ruhák között is válogathattak most is az otthonunkba eljövők, de van élelmiszer is készleten. Akadnak, akiknek nincs otthon mit főzni, azoknak Istvánnal házhoz is elvisszük az adományt, például a zöldséget. Azt tapasztaltuk, sokszor az is sokat jelent, ha érzik, van mellettük valaki, elmondhatják a panaszaikat és máris könnyebb szívvel térnek haza – fejtegette Rozália. Elárulta, más vármegyékből, például Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg, is kapnak megkereséseket, üzeneteket, naponta ötvenet-hatvanat – főként messengeren –, és ő mindegyikre válaszol.

Közben érkeztek a családok, Kisteleken kívül a környező településekről is, köztük Noémi, aki a baksi Máriatelepen egyedül neveli öt gyermekét.

Amíg élek, segítek az embereknek – jelentette ki Jakab Rozália. Míg beszélgettünk, fogyott a hátizsák, a ceruza, a füzet, a zsírkréta, a gyurma, a festék, a toll, és még hosszan sorolhatnánk. És mindenki csak azt vitte, ami még hiányzott az iskolakezdéshez.

Nagy segítség ez mindnyájunknak, és ritka az ilyen, az olyan ember, aki ezt önzetlenül teszi – mondta Zsuzsa, aki a hatodikat és az elsőt kezdő, valamint óvodába menő unokájának vitt haza hasznos dolgokat, a tanszereken kívül ruhákat is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában