Helyi közélet

2024.08.22. 19:10

Még mindig sorsukra várnak a makói fák

Nem politikai, hanem szakmai okokból nem ültették ki a városban azokat a facsemetéket, amelyek egy alapítvány kezdeményezésére, részben civil összefogással kerültek Makóra – cáfolta az ezzel kapcsolatos híresztelést Bókáné Bodó Zsuzsanna városi főkertész. Azokat a csemetéket, amelyek Makóra kerültek, gondozzák, és szívesen átadják egy alkalmas helyen ültetésre.

Szabó Imre

Egy helyi és egy országos hírportál is foglalkozott a napokban a Makóra került facsemeték sorsával, mondván: a Maros-parti városban ezek nem kellettek, azt sugallva, politikai okokból. A kis fákról mi is írtunk, még májusban. Ezek közül 200 magas kőrist abból a pénzből vásároltak, amelyet erre a célra makói általános iskolások adtak össze perselyekben, további 400 szilfát egy kertészet adományozott és egy alapítvány is küldött továbbiakat. Az ötletgazda, Árgyelán Diána ezekből erdőt szeretett volna telepíteni, eredetileg mint az alapítvány aktivistája – a szervezetnek azóta hátat fordított a hozzá társított politikai felhangok miatt. A fákat azonban – mint akkor elmondta – magánemberként is szívügyének tekinti.

 

A csemeték egy része magánemberekhez, a többi a makói Galamb-iskola tankertjébe került, ahol – mint ugyancsak beszámoltunk róla – szakszerűen gondoskodnak róluk. Az igazgató, Horváth Zoltán csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hozzájuk a 400 szilfa került, a többi sorsáról nem tud. Kaptak 2000 darab makkot is; ezekből bő 300 kelt ki – az arányok a természetben is hasonlóak. Hozzá csatlakozva a város főkertésze, Bókáné Bodó Zsuzsanna elmondta: a fák akkoriban mindössze ceruzavastagságúak voltak, és még most sem érik el azt az átmérőt, hogy ki lehetne őket ültetni közterületre. Erdősítésre ugyan elvben alkalmasak volnának, a város erdőgazdálkodási programjában azonban szilfa nem szerepel és nincs is az elültetésükre alkalmas terület. Hangsúlyozta: ez az oka, hogy nem ültették el a fákat.

Hírek szerint a csemetéket Mórahalom önkormányzata szívesen fogadná, egyelőre azonban ezt senki nem jelezte. A sajtótájékoztatón elhangzott: ha jelentkezik értük bárki, aki megfelelő helyet tud biztosítani nekik, ezeket örömel átadják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában