Helyi közélet

2024.08.26. 11:58

Jótékonysági futásra várnak az éj leple alatt

Tábori Szilvia

A Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ még tavaly novemberében indította útjára azt az országosan is kiemelkedő szakmai programot, amelynek elsődleges célja az egészséges anyák és újszülöttek számának növelése és a meddőség korai felismerése. Az intézmény nagyot álmodott: a társadalmi felelősségvállalás jegyében, közösségi összefogással gyűjtési és jótékonysági akciót indítottak útjára. Az elmúlt több mint fél évben megrendezett programoknak köszönhetően csaknem 62 millió forintot sikerült összegyűjteni, így közelebb került a cél, a 80 millió forintos ultrahang-berendezés megvásárlása. Az eszközzel új alapokra helyezhető a terhesgondozás és a magzati ultrahangvizsgálat, kiszűrve a lehetséges kockázatokat. A jótékonysági programsorozat soron következő állomása az augusztus 30-án, pénteken 21 órakor kezdődő Éjszakai Futás Hódmezővásárhelyen. A sporteseményen 2, és 4,5, illetve 12 kilométeres távok közül lehet választani. A futók a rajt előtt Borsos Nórival melegíthetnek be, mialatt Dj Fürdök és Dj Grooveboy alapozza meg a hangulatot. A Flip Unit zsonglőrei pedig egy egészen különleges ledes hulahoppkarikás freestyle bemutatót tartanak. Regisztrálni csakis előzetesen, az e-nevezés felületen lehetséges augusztus 28-ig. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában