Az évszázad autóját a Makón született Galamb József vezetésével gyártották

2024.08.12. 07:00

Ford T-modell: ma van a születésnapja

Éppen a mai napon, augusztus 12-én gyártották le az első darabot az évszázad autójává megválasztott Ford T-modellből – 1908-ban. Mint köztudott, a jármű fő konstruktőre Makón született: Galamb Józsefre büszke a Maros-parti város, emlékét sokféle módon ápolja, mi több, a Bádog Böskének becézett kocsiból is láthatunk néhányat a róla elnevezett kiállítóközpontban.

Szabó Imre

Tiszteli Makó az évszázad autójaként számon tartott Ford T-modell konstruktőrét, a városban 1881-ben született, majd 1955-ben Detroitban elhunyt Galamb Józsefet: viseli nevét helyi szakmunkásképző iskola, s ebben az épületben éppúgy van mellszobra, mint a főtéri szoborparkban. Ma is áll az a Hosszú utcai ház, ahol egy tősgyökeres, hét gyermekes református házaspár második gyermekeként meglátta a napvilágot. A rajta látható emléktábla tíz éve, 2014-ben került az épület falára. Persze ezen kívül is van a nevének és munkásságának emléket állító tábla. A legrégebb óta azon a Deák Ferenc és Vásárhelyi utca sarkán álló épületen, amelyben 1922 és 1944 között a Galamb-testvérek márkaképviselete működött. Ezt még 1981-ben, Galamb születésének centenáriumán koszorúzták meg először. 

Kiállított Ford T-modell Makón.
Kiállított Ford T-modell Makón. Fotó: Szabó Imre

 

A mai napon készült el az első Ford T

A Bádog Böskének becézett Ford T-modellből épp a mai napon, augusztus 12-én gyártották le az első darabot – 1908-ban. Hogy a klasszikus modell hogyan nézett ki, azt már a makói épület Vásárhelyi utcai falán is láthatjuk. Ez az a nevezetes Ford-fal, amelynek hányatott sorsáról nagyon sokszor írtunk, a rajta lévő korabeli reklámfeliratok és ábrák ugyanis az évtizedek során olyan rossz állapotba kerültek, hogy kis híján megsemmisültek. A fal felújítása végül 2020-ban készült el. Azóta az épület is méltó funkciót kapott, hiszen idén tavasszal megnyílt benne a helyi veteránjármű-kedvelők egyesületének Galamb József Kiállítóközpontja. A korabeli műhelyt és a régi járműveket bemutató kiállítóhelyen természetesen néhány Ford T-modell is megtekinthető. 

15 milliót gyártottak belőle

Az ikonikus járművet 1927 októberéig gyártotta Henry Ford cége, a Ford Motor Company. Ez volt az első, futószalagon készült, ezért a középosztály számára is megfizethető autó. Páratlan sikerének alapja a konstrukció egyszerűsége volt. A gyártókapacitás csúcsát 1925 jelentette, amikor napi 9–10 ezer autó gördült le a gyártósorról, és ez éves szinten már a kétmilliót is meghaladta. Összesen több mint 15 millió készült belőle. Aki a hétvégén Makóra látogat, az idei nemzetközi veteránjármű-találkozó apropóján is láthat közülük néhányat. 

 

Taxinak akarták Makón

A város egyik korábbi idegenforgalmi koncepciójában szerepelt az az ötlet, hogy járjanak Ford T-taxik Makón. Az érdekes ötletből alighanem azért nem lett semmi, mert ehhez túl drága egy ilyen jármű. A makói önkormányzat már 2009-ben vásárolt egy 1919-ben gyártott Ford T Touringot, bruttó 4 millió forintért – azóta persze az árak a veteránautó-piacon is nőttek. Felmerült, hogy lehetne utángyártott járműveket használni, de eddig nem jelentkezett olyan vállalkozó, aki az ötletben fantáziát látott volna. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában