Helyi közélet

2024.08.20. 10:43

Duka Félix kapta a Homokhátság-díjat – GALÉRIA

Hétfőn rendezték meg a XI. Homokháti Búcsút Mórahalmon. Nógrádi Zoltán polgármester Szent István király örökségét méltatta. A Homokhátság-díjat Duka Félix, az Aranyszöm Rendezvényház igazgatója kapta. A szentmisét Kiss-Rigó László püspök celebrálta.

Arany T. János

Duka Félix, az Aranyszöm Rendezvényház igazgatója vehette át a Homokhátság-díjat, amit a XI. Homokháti Búcsún adtak át Mórahalmon. Fotó: Gémes Sándor

2012-ben Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere kezdeményezte a Szent István Kenyere Búcsút a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködésben azzal a céllal, hogy a homokháti települések vallási közösségei gyűljenek össze Szent István szándéka szerint. A búcsút hétfőn hagyományosan a mórahalmi templomkertben rendezték. A rendezvényt élőben közvetítette a Mária Rádió. Az ünnepség előtt László Attila Fonogram-díjas, erdélyi magyar énekes szórakoztatta a közönséget, majd Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere lépett a színpadra.

II. János Pál pápa azt mondotta, a szenteket nem ünnepelni kell, hanem követni példájukat. Mi most itt Szent István királyunk, államalapító első szentünk örökségének tiszteletére gyűltünk össze. És hallgassunk a szent pápára, kövessük az ő példáját. Ahhoz azonban, hogy ezt meg tudjuk tenni, ismerni is kell azt, amit követni szeretnénk, követni kívánunk 

– kezdte beszédét, amiben Szent István örökségét méltatta.

Kijelenthetjük itt, a Homokhátságon, hogy Szent István öröksége, országa, népe és nemzete él, létezik és meg is marad, mert mi vagyunk az örökség, mi vagyunk a nép, és mi alkotjuk azt a nemzetet, amely hordozza ezt a szellemiséget 

– mondta. 

Beszéde végén adta át a Homokhátság-díjat, amit idén Duka Félix, az Aranyszöm Rendezvényház igazgatója kapott. Életútját, pályáját felidézve hosszasan méltatta a díjazottat.

A szabadtéri ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke celebrálta. 

Homokháti búcsúi szentmisénket ajánljuk fel Mórahalom és az egész homokhátság minden lakójáért, családjáért és nemzeti ünnepünk vigíliáján az egész nemzetért 

– mondta. A misét követően fáklyás körmenet vonult végig a gyertyákkal feldíszített Mórahalmon, hirdetve az Úr dicsőségét. A búcsú zárásaként Mórahalom városa közös vacsorára látta vendégül a résztvevőket a rendezvénysátorban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában