A járművek többsége alacsonypadlós és mindegyik klímás, a legidősebb busz 9 éves

2024.08.02. 18:50

Balaton Busz hozza-viszi az utasokat szeptember 1-jétől Vásárhelyen

Aláírta a szerződést a veszprémi cég a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt.-vel. A Balaton Busz Bt. 2+2 évre nyerte el a helyi járatos buszszolgáltatás üzemeltetését. A buszok klímásak és többségük alacsonypadlós.

Kovács Erika

Nagy meglepetésre nem a Jovány Busz Kft., hanem Balaton Busz Bt. nyerte meg az önkormányzat által második alkalommal kiírt közbeszerzését.

Balaton Busz
 Eddig Jovány buszokkal közlekedhettek a vásárhelyiek, szeptembertől a Balaton Busz veszi át a feladat ellátását. Fotó: Tábori Szilvia

Második nekifutásra sikerült

Mint ismeretes, az első közbeszerzést, amit kissé késve írtak ki, visszavonta a város, mert a kiírás ellen kifogást nyújtott be a Volán, a rövid pályázati határidő és a buszméretek miatt. A Volán egyik érintett busza ugyanis 15 milliméterrel hosszabb volt, mint amennyit a pályázatban engedélyeztek. Végül visszavonták a közbeszerzést és újat írtak ki, amit azonban nem Márki-Zay Péter favoritja, kampánybuszosa nyert, hanem egy veszprémi cég. A közgyűlés elfogadta a Balaton Busz ajánlatát.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Facebookon közvetített szerződés-aláírási ceremónián azt mondta, az elmúlt 4 évben megreformálták a helyi buszközlekedést. Három körjáratot alakítottak ki, amik szerinte minden zugát és fontosabb létesítményeit érintették a városnak és amivel „ráhordták” az utasokat a tramtrain járatokra. Hangsúlyozta, városkártyával a szolgáltatás ingyenes.

4 év alatt 100 milliót spórol Vásárhelynek a Balaton Busz

A második legjobb ajánlat, amit a Jovány Busz adott be, 4 év alatt 100 millió forinttal többe került volna a városnak, mint a Balaton Busz ajánlata. Nagyon örülünk, hogy ennyi pénzt megtakaríthatunk. Az utasok a szolgáltatóváltásból annyit vesznek majd észre, hogy a buszok változnak, ugyanazon az útvonalon járnak majd és még az is lehet, hogy a sofőrök is maradnak. A Balaton Busz a Signum Transfer Kft.-vel közösen pályázott, a Signum Szegeden, a Balaton Busz pedig Orosházán végez komoly buszforgalmat.

Klímás buszok viszik majd az utasokat

Horváth Roland, a Balaton Busz Bt. ügyvezetője hangsúlyozta, a sofőröket szeretettel fogadják, ha jelentkeznek hozzájuk.

A buszok közül a 41-, 42- és 43-as körjáratokon három alacsonypadlós, klímás autóbusz jár majd a szeptember 1-jétől, az egyik 2015-ös, a másik kettő 2019-es évjáratú, vagyis fiatalabbak, mint amivel a Jovány Busz Kft. szolgáltatott. A 44- és 45-ös járatot pedig a szegedi cég látja el két vadonatúj busszal. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában