Helyi közélet

2024.08.28. 09:45

A Vályogos újra vizet kap Kiszomboron

Úgy tűnik, működik az a módszer, amit tavaly találtak ki a kiszombori tó feltöltésére. Bár a tó idén nem száradt ki annyira, mint a múlt évben, a vízszint most is erősen lecsökkent. A víz ezúttal nem 14, hanem csak 6 kilométerről érkezik a Vályogos medrébe, ami olcsóbb és egyszerűbb megoldás.

Szabó Imre

– A napokban megkezdték a ferencszállási szivattyú felől a meglévő csatornák vízzel való feltöltését, és a víz egy nap alatt elérte a Vályogost. Ez egy lényegesen olcsóbb útvonala a víznek, mint amin keresztül korábban lehetett szükség esetén a tó utánpótlását megoldani – adta hírül közösségi oldalán Szirbik Imre, Kiszombor polgármestere. A rövid bejegyzés mellé videót is mellékelt, amelyen az látható, hogy bő hozammal érkezik az utánpótlás a faluszéli állóvízbe.

A kiszombori Vályogos csaknem teljesen víz nélkül maradt tavaly őszre.
A kiszombori Vályogos csaknem teljesen víz nélkül maradt tavaly őszre. Archív fotó: Makói Városi Televízió

A Vályogos tavaly kiszáradt

Az eredetileg záportározónak épült, de hosszú ideje horgász- és pihenőhelyként is hasznosított tó vízszintje tavaly vált fontos kérdéssé, amikor is – mint drámai képekkel illusztrálva beszámoltunk róla – a rendkívül meleg és csapadékszegény időjárás miatt nagyrészt kiszáradt. Akkor a Marosból kitermelt víz egy 14 kilométer hosszú, egy helyen átemelő szivattyúval működő csatornán keresztül jutott el a falu szélere. Ennek költségeit közösen állta a horgászegyesület és az önkormányzat.

Mint megírtuk, évtizedekkel korábban is előfordult néhányszor, hogy víz nélkül maradt a meder, így a község vezetése rövidebb – és ezzel együtt olcsóbb – csatorna használatát fontolgatta az esetleg szükséges vízpótláshoz. Ez az a 6 kilométeres árok, amin keresztül most, egyelőre próbaképpen vezetik a Maros vizét. Eredetileg kérdéses volt, hogy a csatorna ehhez megfelel-e műszaki szempontból. Szirbik Imre azt mondta, ha az új útvonal tartósan is beválik, a későbbiekben ezt a vízszállítási útvonalat még egyszerűbbé lehet majd tenni. A tóban idén is megfogyatkozott a víz; kevésbé, mint legutóbb, de a mederfenék néhol kilátszott. 

A polgármester egyúttal köszönetet mondott azoknak a helybelieknek, akik a zsákolásban és az egyéb kiegészítő munkákban segédkeztek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában