Helyi közélet

2024.08.31. 09:45

A színes iskolatáska már nem csak álom a nagycsaládoknak

Tábori Szilvia

Fotó: Tábori Szilvia

Ismét tanévkezdésben segített részben nagycsaládosokat a Máltai Szeretetszolgálat vásárhelyi csoportja; a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános iskolában a napokban adták át az úgynevezett mosolytáskákat és a tanszercsomagokat. A gyerekek egyöntetűen a színes, név szerint kikészített hátizsákok lázában égtek, ahogyan már tavaly is. 

A Máltai Szeretetszolgálat vásárhelyi csoportja évek óta segíti a nagycsaládosok tanévkezdését.
A Máltai Szeretetszolgálat vásárhelyi csoportja évek óta segíti a nagycsaládosok tanévkezdését. Fotó: Tábori Szilvia  

Mint azt Palásti Andrea, a intézmény pedagógusa, illetve a Szeretetszolgálat helyi csoportjának tagja lapunknak elmondta: a Máltai munkájában kiemelten fontos, hogy könnyítsen a családok iskolakezdési terhein. A Kertvárosi iskola évek óta szoros kapcsolatban áll a szeretetszolgálat önkéntes csapatával, évente több támogató akcióval segítik a rászoruló, illetve a nagycsaládosokat. 

A tanszercsomagokat helyi támogatók és egy német testvérszervezet segítségével állították össze. A Kertvárosi iskolából ezúttal 21 családot szólítottak meg a tanévkezdés előtt. A felekezeti összetartozás jegyében pedig további tíz diáknak kínálták fel ezt a lehetőséget a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájából. Harminc csomagot pedig már korábban eljuttattak a kistérségben élő rászoruló családoknak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában