2,1 millió forint gyűlt össze a jótékonysági rendezvényen, amelyből ultrahang készüléket vásároltak

2024.07.03. 16:30

Vadászok segítették a szentesi kórház gyermekosztályát – videóval

Modern ultrahang készülékkel gazdagodott a szentesi kórház gyermekosztálya. A vadászok tavaly év végi jótékonysági rendezvényén össze pénzből vásárolták a korszerű diagnosztikai eszközt, amit szerdán adtak át a gyermekosztálynak.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Fejes László maga is a vadászok táborához tartozik, ő a jótékonysági vadászatok ötletgazdája, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője magánemberként és vállalkozóként is támogatója volt a 2000-es évek elején a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztályának.

vadász
A vadászok nem érkeztek üres kézzel, a gyermekosztály kérésére egy ultrahang készüléket vásároltak. Fotó: Kovács Erika

Utat keresett a nagyobb segítséghez
 

Testvéremmel mindketten vadászok vagyunk. Amikor a második, harmadik adományt is átadtuk a magánvagyonunkból, gondolkozni kezdtem azon, hogy ha ebben az egészségügyi intézménynek jól jön az adomány, akkor biztosan máshol is örülnének neki. A másik gondolatom pedig az volt, hogy a saját lehetőségeimen túli volumenű segítséget szerettem volna nyújtani. Ehhez kerestem az utat. Mivel vadász vagyok, így jött az első jótékonysági vadászat ötlete

 – nyilatkozta lapunknak az ünnepélyes átadó után Szentesen Fejes László.
 

222 millió forint, 389 eszköz
 

Az első jótékonysági vadászat éve 2013 volt, ami 2019-ben országos mozgalommá nőtte ki magát. 2013-ban 30-40 emberrel vadásztak és 700 ezer forintos adományt adtak át, 11 év alatt pedig összességében 222 millió forinttal járultak hozzá a magyar egészségügy eszközparkjának a fejlesztéséhez, 389 eszközt adományoztak Magyarország 25 kórházának.

Mára felépítettük Magyarország legszélesebb körű karitatív programját, ami a jótékonysági vadászat. Az említett adományokból több mint 225 ezer beteg gyermek gyógyulásához járultak hozzá a vadászok 

– mondta.

Hagyományosan egyébként december 27-e a jótékonysági vadászat napja, az ország mind a 19 vármegyéjében egyszerre rendezik meg. A cél az alapítás óta változatlan, minden évben a vármegyék egy-egy kórházának gyermekosztályát támogatják a nevezési díjakból, illetve az egyéb módon befolyó adományokkal.
 

A vármegyei vadászok 2,1 millió forintot adakoztak
 

Csongrád-Csanádban már ötödik alkalommal szerveztük meg a jótékonysági vadászatot, Szentesen is már második alkalommal adtunk át adományt a helyi kórház gyermekosztályának 

– tudtuk meg Gémes Lászlótól, a vármegyei önkormányzat elnökétől, a Csongrád-Csanád Vármegyei Vadászkamara elnökétől. Tavaly december 27-én már nem is egy, hanem három, a dorozsmai, a szegedi és a csanyteleki vadásztársaság területén zajlott a vadászat, amelynek igazából nem is a vadászat volt a lényege, hanem a jótékony cél érdekében történő összefogás.

Ezúttal 2,1 millió forint értékű eszközt tudunk vásárolni a szentesi gyermekosztálynak. Reméljük, az ultrahang készüléket minél kevesebbszer kell majd használni, de ha mégis, akkor ez most már kéznél lesz 

– említette meg a vadászkamara elnöke.

Az elmúlt évben a hódmezővásárhelyi kórház kapta az adományt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában