Közeleg a nagy nap

Beköszöntött immár az újabb hónap, amelynek végén a felsőoktatásba vágyó fiatalok fontos mérföldkőhöz érkeznek. Várhatóan július 24-én hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. Az Oktatási Hivatal adatai alapján az idei felsőoktatási felvételi eljárásban csaknem 121 ezren jelentkeztek valamelyik egyetem szeptemberben induló képzésére. Többségük vélhetően feszült izgalommal készül a ponthatárhúzásra. Ismerősi körömben is több fiatal várja tűkön ülve a nagy napot.

Az elmúlt években szerintem kivétel nélkül jó pár alkalommal hallhatták a felszólítást, hogy tanuljanak becsülettel, mert a jövőjük a tét. Tapasztalataim alapján sokan úgy stresszelnek, mintha az életük múlna a besoroláson. Természetesen a tanulásra ösztönzés jogosságát nem vitatom, hiszen a nyugodt lelkiismeret záloga a becsületes energiaráfordítás, de annyi apróságon elcsúszhat a siker. Elég egyetlen tétel, amit nem sikerült a fejbe préselni, és noha az összes többi dicsérettel ment volna, az egyszeri diák addig szuggerálta a mumust, hogy persze behúzta. Éppen ezért azzal nem értek egyet, hogy a július 24-én pittyegő sms-en múlna bárki teljes jövője. Sokkal inkább tudok azzal azonosulni, hogy a jövőjének egy forgatókönyve alakul át, ha nem sikerül bekerülni a vágyott képzésre. Korántsem áll meg a világ, csukódik be a fiatal előtt az összes ajtó. Sőt, az angolszász országokban kimondottan nagy divat a középiskola és az egyetem vagy főiskola között egy év szünetet tartani, külön kifejezésük is van erre az időszakra: „gap year”. 

Ha igazán komoly az álom, egy kudarcnak nem szabadna darabokra törnie. Ha pedig nem elég határozott a vágy, talán jobb is, ha a fiatal felnőtt új utat keres, amelyre lépve valóban boldog lehet, és kiteljesítheti képességeit.