Helyi közélet

2024.07.31. 09:00

Harminc éves a falugazdász hálózat

Harminc éve segítik a hazai gazdálkodókat a falugazdászok. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász hálózata országosan ezer ügyfélszolgálati ponttal működik, és már 700 falugazdász van. Közülük negyvenheten Csongrád-Csanád vármegyében dolgoznak.

Suki Zoltán

– Csongrád-Csanád vármegyében jelenleg összesen 47 falugazdász dolgozik – mondta lapunknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei igazgatója.

A piacokon áruló őstermelőknek is segítenek a falugazdászok.
A piacokon áruló őstermelőknek is segítenek a falugazdászok. ILLUSZTRÁCIÓ: Karnok Csaba

Szűts László elmondta azt is, hogy a falugazdások négy körzetben működnek. Az egyik a Szentes-csongrádi, a második a Kistelek-mórahalmi, a harmadik a Hódmezővásárhely-makói körzet, a negyedik pedig Szeged. 

Szűts László beszélt arról is, hogy a falugazdászok folyamatosan mozgásban vannak, és a kijelölt településeiken töltik az időt. Persze nem mindenhol vannak ugyanannyit, ott vannak többet, ahol épen szükség van a segítségükre. 

Négy körzetben van falugazdász

A segítséget pedig már 30 éve adják, ugyanis most lett ennyi idős a falugazdász hálózat. Az országban egyébként jelenleg 700 falugazdász dolgozik, és a hálózat országosan 1000 ügyfélszolgálati ponttal működik. 

Az agrárkamara pedig azt közölte, hogy tíz egységes kérelemből hetet minden évben a falugazdászok segítségével adnak be a gazdálkodók, így az elmúlt 10 évben több mint 1500 milliárd forint támogatás lehívásában működtek közre. Az idei egységes kérelmek beadási időszaka április 10-én indult, amelyben 44 támogatási jogcímre, intézkedésre lehetett támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. A június 10-i határidőig csaknem 160 ezer  kérelem érkezett be a Magyar Államkincstárhoz, ennek mintegy kétharmadát, 104 477 darabot a falugazdászok segítségével nyújtották be a gazdálkodók. 

Mindenben segítenek 

Ezen felül számtalan más adminisztrációs feladatban segítik a gazdálkodókat. A falugazdászok ellátják a NAK hatósági feladataival, az agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételével összefüggő ügyintézéssel, az agrárkár-enyhítési támogatásokhoz kapcsolódó mezőgazdasági káreseményekkel kapcsolatos feladatokat. A múlt évben 55 ezer őstermelő, 9704 őstermelő családi gazdaság, 63 családi mezőgazdasági társaság hatósági ügyintézésében segítettek a falugazdászok, emellett 1541 mezei őrszolgálattal kapcsolatos és 7 ezer okmányhitelesítéssel kapcsolatos hatósági ügyintézésben vettek részt. Emellett gyűjtik a termésbecsléshez, állapotminősítéshez szükséges adatokat, segítenek az időjárási káresemények felmérésében.

Korábban is voltak 

A falugazdász feladatokat már az előző évszázadban is több, különböző formában működő szervezet látta el, ám ez a rendszer 1948-ban azonban a mezőgazdaság szocialista átszervezésének következtében összeomlott. A rendszerváltást követően a magángazdaságok megjelenésével szükségessé vált a gazdákat és a kormányzati irányítást egyaránt segítő szervezet kialakítása. Az akkori kormány 1994. március 1-jével állította fel újra a falugazdász-hálózatot – a Földművelésügyi Minisztérium megyei hivatalai keretében –, amelynek alapvető célja volt a privatizáció keretében földhöz jutott gazdák támogatása. A falugazdászok 1995-től az Agrárkamarához tartoztak, 1999-től ismét visszakerültek a minisztériumhoz, majd 2007-től a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában