Helyi közélet

2024.06.22. 07:00

Könnyen baj lehet aratáskor

Elkezdődött a betakarítás, ami azt jelenti, hogy az utakon egyre több munkagép jelenik meg. Vagyis az autósoknak jobban kell figyelniük az eddigieknél is, mert a rendőrség szerint ez fokozottan balesetveszélyes időszak.

Suki Zoltán

Az aratást lehetőleg közút, vagy vasútvonal mentén kell először elvégezni. Fotó: Török János

– A nyári betakarítási munkák miatt több mezőgazdasági vontató, lassú jármű és önjáró munkagép vesz részt a közúti forgalomban, melyek jelenléte fokozott baleseti kockázatot jelent. Ebben az időszakban a munkákhoz használt járműveket érintő közlekedési balesetek leggyakrabban a kanyarodási és az elsőbbségi szabályok megsértése, és a megfelelő világítás hiánya miatt történnek – mondta lapunknak a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője.

Vad Róbert szerint a munkagépek vezetőinek mindenképpen érdemes tájékozódni az útvonalra vonatkozó forgalmi rendről és az aktuális korlátozásokról. Ezen kívül pedig kötelező elindulás előtt ellenőrizni a kormányt, a fékeket, a légféket, a gumiabroncsokat és a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését. Mindezeket a pótkocsikon is át kell nézni.

Sok autóst bosszant, hogy az utakon sárfelhordások jelennek meg. Pedig ez megelőzhető, ha a gazdák a közútra hajtás előtt letakarítják a járműveket.

Ezeken kívül a rakományt úgy kell elhelyezni, hogy az a vezetőt ne zavarja a szabad kilátásban és a forgalomban résztvevő többi közlekedőt ne veszélyeztesse. Különösen figyelni kell a rakomány rögzítésére, és letakarására.

A balesetveszélyen túl a tűz is komoly veszélyt jelent betakarításkor. A tűzoltóknak ugyanis évente több száz mezőgazdasági tüzet – gabonatábla-tüzet, valamint kazal-, illetve boglyatüzet – kell eloltaniuk.

Éppen ezért a kalászos termény betakarítási, szalma-összehúzási és bálázási munkáiban legalább egy tűzoltókészülékkel és szikracsapóval vagy lapáttal is ellátott erő- és munkagép vehet részt.

Az üzemelő erő- és munkagép kezelője a munkavégzés megkezdése előtt és közvetlenül annak befejezése után, valamint a munkavégzést megszakító szünetekben köteles a kipufogó-vezeték és szikratörő műszaki állapotát felülvizsgálni, a rárakódott éghető anyagtól szükség esetén megtisztítani.

Kötelező a tartalék üzem- és kenőanyagot az erő- és munkagéptől, a kazaltól és a gabonatáblától legalább 20 méter távolságra tartani.

A katasztrófavédelem szerint az aratást lehetőleg közút, vagy vasútvonal mentén kell először elvégezni, ezek mellett legalább három méter széles védőszántást kell kialakítani. Ugyanilyen védőszántást kell készíteni akkor, ha a munkaszünet idejére a kombájnt nem tudják a gabonatáblától, kazaltól legalább 15 méter távolságban leállítani. A munkák közbeni dohányzás veszélyeit is fontos szem előtt tartani, gabonatáblán még a járművek, erő- és munkagépek vezetőfülkéiben sem szabad dohányozni. Az aratás idejére a gabonatáblától legalább 15 méterre lehet dohányzó helyet kijelölni, ott vizet tartalmazó edényt kell elhelyezni.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában