Így vettünk végső búcsút a szovjetektől – június utolsó szombatján a magyar szabadság napját ünnepeljük – Videó

Szegedről már 1991. február 13-án kivonultak a szovjetek, amit Nagy László fotóriporter kollégánk is megörökített, lapunk február 14-i lapszámában pedig nyitóoldalon számolt be Balogh Tamás főmunkatársunk a dorozsmai búcsúünnepségről.

Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy végül 1991. június 19-én hagyta el hazánkat. A Moszkvában korábban megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezmény azonban 1991. június 30-át rögzítette a kivonulás befejezéseként, ezért lett a magyar szabadság napja minden év június utolsó vasárnapja. Az Országgyűlés a 2001. évi XVII. törvényben nyilvánította június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává.

A Délmagyarországban több alkalommal foglalkoztunk a szovjet csapatok kivonulásával, nem csupán sajtónyilvános eseményekről számoltunk be, hanem interjúkat készítettek munkatársaink, megszólalt többek között a megyés püspök, nagykövet és helyi politikusok véleményét is tolmácsoltuk olvasóinknak.

Leküzdeni az ideológiai fertőzést

– Ez a hadsereg hozta magával az ateizmusnak azt a drasztikus bevezetni akarását, ami a hit és egyház elnyomását is jelentette. Reméljük, ennek most már vége, s hogy a kivonulás a valódi vallásszabadság eljöttét is eredményezi egyben – nyilatkozta a Délmagyarországnak Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök. Lapunk június 29-i számában a szovjet kivonulás kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy a katonára nem szabad haragudni, mert az igazságtalan is lenne.

– Inkább az lehet további célunk, hogy akik eddig elnyomtak bennünket, azok is értsék meg, hogy rossz ügyet szolgáltak, tévedtek, s képesek legyenek megtisztult erkölcsi alapra állni, ha ez nem is szükségképpen a kereszténységet jelenti – mondta. Arról is beszélt, bízik abban, hogy a kárpátaljai magyarok is szabadabban gyakorolhatják hitüket, hiszen nem volt véletlen, hogy több templom újra megnyithatta kapuit.

– Tudjuk azonban, hogy határainkon kívül és belül egy súlyos ideológiai fertőzöttség leküzdéséhez rettentő nagy türelem, és igen sok idő szükséges – hívta fel a figyelmet Gyulay Endre.

Öröm, óvatoskodás és aggodalmak

Az 1991. június 29-i lapszámunkban a 3-as oldalon foglalkoztunk a szovjet kivonulással, a megyés püspök mellett a szegedi pártok képviselőit is megkérdeztük.

Balogh László, az MDF szegedi szervezetének akkori elnöke arról beszélt, hogy egy több évtizedes harc eredménye ez az ünnep. Emlékeztetett, a megszállók elleni szellemi honvédelem 1945 óta tart, és bár az 1956-os forradalom és szabadságharc elbukott katonailag, a szellemi ellenállás folytatódott. 

– Nyilvánvaló a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulása elsősorban a nemzetközi erőviszonyoknak köszönhető, de azért kezdődött itt, és azért ilyen látványos a távozásuk, mert a hazai politikai tényezők siettették, „kiharcoltak" azt – mondta. Kiemelte, hogy a szegedi június 30-ai ünnepséget nem szeretnék pártpolitikai üggyé változtatni, ezért örültek, hogy a Pofosz a házigazda, viszont sajnálta, hogy az önkormányzat nem képviselteti magát.

Az MSZMP-s Telkes György óvatosan fogalmazott, mint mondta, szerinte az értékelés a történészek dolga, és óva intett az elhamarkodott ítéletalkotásról.

– A szovjet hadsereg második világháborús – személyes tapasztalatok alapján is mondhatom: pozitív – szerepét szívesen keverik össze későbbi, számunkra esetleg nem kedvező tevékenységével. Túlzónak tartom azt a hangulatkeltést, amely a kivonulást megelőzte, például a környezetvédelem ürügyén – nyilatkozta. Ezzel ellentétben a Zöld pártos Kovács Márton pont a szovjet csapatok által okozott irtózatos környezeti károkra hívta fel olvasóink figyelmét.

Az MSZP-s Kmetykó Lajos is a szovjeteket vette védelmébe, és azt fejtegette, hogy a hosszan tartó megszállás és az 1956-os események a legfőbb forrásai a szovjetellenességnek, majd leszögezte, hogy mindezekért nem az 1991-ben Magyarországon tartózkodó katonák a felelősek. Ismertette a szocialisták javaslatát is, nevezetesen, hogy foglalják az alkotmányba, hogy hazánkban nem állomásozhat többé idegen haderő, a magyar honvédség nem vethető be az ország határain túl.

A Fidesz által támogatott önkormányzati képviselő, Simoncsics János a euforikus harangzúgást és az utcai táncot túlzásnak érezte, ám megjegyezte, „talán szükség van a sikerélmény e formában való kifejezésére”. Hozzátette, a Fidesz nem visszafelé, hanem előre, a XXI. század felé tekint. Fehér Ilona, az SZDSZ szegedi szervezetének egyik ügyvivője a nemzet életében jelentős eseménynek nevezte a kivonulást, hozzátéve, hogy a szabadsággal okosan kell sáfárkodni, és „az ország, a nemzet boldogságát szükségtelen a szomszédot sértő hozsannázással veszélyeztetni”. Sajnálkozott azon is, hogy a szegedi június 30-ai rendezvényt szerinte a pártok egy csoportja kisajátította és semelyik politikai tömörülés nem kereste meg az SZDSZ-t, hogy működjön közre a szervezésben.

A KDNP-s Horpácsy András az ország előtt álló komoly munka fontosságát hangsúlyozta lapunknak, mert – mint mondta – „lemaradásunknak nemcsak a szovjet hadsereg jelenléte volt az oka”. A szegedi kisgazdák örömünnepként készültek június 30-ára, ám az FKgP-s Hatvani Zoltán azt az aggodalmát osztotta meg a Délmagyarországgal, hogy pártjuk úgy véli, „bizonyos üzleti körök esetleg újragyarmatosítják Magyarországot, de most már nem adminisztratív-katonai, hanem gazdasági eszközökkel”.

Emléktábla-avatás és máglyagyújtás

Július elsejei lapszámunk címlapján a magyar kormány nyilatkozatát hoztuk le az MTI-t szemlézve, majd a 3-ik oldalon tudósítás volt olvasható a magyarországi és természetesen a szegedi rendezvényekről. „Gyertyák égtek a kopjafánál, harangok zúgása mellett gyülekeztek az emberek tegnap este hét óra tájban, a dómban bemutatott püspöki mise után az Aradi vértanúk terén Szegeden. A nemzeti színű, címeres, néhol kerek lyukkal címerhiányos zászlók alatt énekelte a tömeg a Szózatot.” Ünnepi beszédet Fejér Dénes mondott a vízlépcső tetejéről, szónoklatát – tudósításunk szerint – többször szakította félbe hangos éljenzés és taps.

– Elmentek azok, akik jövetelükkor nem ismerték a jogot, nem volt tőlük biztonságban senki és semmi: vagyon, család, élet, de mégis akadtak velük együttműködni kész bérencek – hazaárulók – fogalmazott Fejér Dénes. Szavait „Pfúj disznók, pfúj! Bíróság elé velük!” – ilyen és ehhez hasonló kemény közbekiabálások kísérték. 

– Ma a korábbihoz hasonló hadjárat folyik a nemzeti azonosságtudatunk ellen – a múlt hatalmasai kozmopoliták kezére játszották a sajtót, a rádiót és a tévét. De ma már nincs itt a szovjet hadsereg, ma új harc kezdődik ellenük, a kozmopolitizmus és a vele szövetséges bolsevizmus ellen a megtartó nemzeti eszme erejével – közölte a szónok.

Az ünnepségen a Magyar Demokrata Fórum szegedi szervezetének alapító tagja, Bratinka József korszakhatárnak nevezte a kivonulást, amely után soha nem érkezik katonacsizmás hatalom magyar földre.

Ahogy írtuk, leleplezték Kováts József '56-ban mártírhalált halt forradalmár emléktábláját, majd a tömeg a Boszorkányszigeten gyújtott máglyához vonult. Ott Pordány László ausztráliai és új-zélandi nagykövet a nemzeti szuverenitás értékéről beszélt, Karácsonyi Mihály, az SZKV egykori munkástanácsának elnöke pedig egy vörösre festett sarló-kalapácsot hajított a Tiszába.