Helyi közélet

2024.03.21. 18:00

Nógrádi Tibort indítják a kormánypártok a szegedi 3-as körzetben

Nógrádi Tibor korábbi önkormányzati képviselőt indítja a Fidesz és a KDNP a nyári önkormányzati választáson Szegeden a szegedi 3-as körzetben. A jelölt bemutatkozó sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt, hogy egy részönkormányzat létrehozása lesz az egyik első feladata, ha bizalmat kap.

Suki Zoltán

Fotó: Karnok Csaba

2010-ben, amikor megnyertem itt, Szentmihályon a választást, az első lépésem az volt, hogy egy részönkormányzatot hívtunk életre, ami egy stratégiát alkotott a településrész fejlesztésére 

– mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Nógrád Tibor, aki egyben azt is bejelentette, hogy őt indítja a Fidesz és a KDNP a szentmihályi körzetben a nyári önkormányzati választásokon.

A korábbi önkormányzati képviselő beszélt arról is, hogy az akkori részönkormányzat több célt tűzött ki maga elé. Az első kérdés az volt, hogy hol lehet egy főteret kialakítani a településen. 

A Márvány utca végén lesz egy ligetes terület. Fotó: Karnok Csaba

Ezt végül az anyaotthon posta és az ABC mellett tudtuk megvalósítani, nagyon sok közösségi munkával 

– tette hozzá. A főtéren kívül kialakítottak egy sportpályát is.

A mostani sajtótájékoztatót a Márvány utca végén lévő téren tartotta Nógrádi Tibor. Ezzel a területtel kapcsolatban elmondta, hogy itt egy közpark lesz majd, amit uniós forrásból épít a város. Itt egy ligetes terület, két játszótér, egy kondipart és egy ivókút is készül majd. Mint elmondta, már a korábbi részönkormányzat is tervezte, hogy az egész területen egy közpark legyen.

Nógrádi Tibor elmondta, hogy már erre is megvannak a terveik, és egyebek mellett itt állítanák fel Szentmihály első köztéri szobrát is. 

Fotó: Karnok Csaba

A szobor egy padon ülő népviseletbe öltözött asszonyt ábrázol majd, aki paprikát fűz, és tervben van egy emlékmű a szentmihályi hősöknek is.

Vagyis, ha Nógrádi Tibor megnyeri a választást, folytatja a településrész fejlesztését, és újra megalakítja a szentmihályi részönkormányzatot.

A sajtótájékoztatón részt vett Ruzsa Roland is. Dorozsma önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy támogatja Nógrádi Tibort, és bízik abban, hogy a helyiek bizalmat szavaznak neki. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában