2024.01.19. 07:00
Ma kezdődött a németek elűzése hazánkból
A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja van ma. Miklós Péter eszmetörténész elmondta, száz évvel ezelőtt még több mint félmillió német nemzetiségű lakos élt hazánkban, 1949-ben azonban már csak huszonkétezren vallották németnek magukat.
Az emléknap történelmi hátterét Miklós Péter eszmetörténész fejtette fel lapunknak. Fotó: Karnok Csaba
1946. január 19-én kezdődött a németek tömeges kitelepítése Magyarországról, aznap indult az első transzport a budaörsi pályaudvarról. Ám hogyan is kerültek hazánkba, és milyen okok vezettek a deportálásukhoz? Miklós Péter eszmetörténész fejtette fel lapunknak az emléknap történelmi hátterét.
Elmondta, a németek már a középkor folyamán megjelentek Magyarországon, Szent István államszervezésével párhuzamosan. A beáramlásuk egyik legmarkánsabb időszaka a 12–13. században kezdődött, a bánya- és a kézművesipar szervezésére telepedtek le főképp a Szepességben és Erdélyben.
Később a török pusztítás következében a mai Csongrád-Csanád vármegye területe is elnéptelenedett. A lakosság vagy elmenekült, vagy elhurcolták őket. A helyükre új lakosokat, katolikus németeket telepítettek a Habsburg-dinasztia vezetésével a 18. században. Mai vármegyénkből ez Kübekházát és Újszentivánt érintette, igaz, mindkét faluba az 1800-as években érkeztek a németek a Bánság területéről
– részletezte Miklós Péter.
Az 1930-as években jelentkezett a náci Németországnak az a törekvése, hogy a nemzetiség valamennyi tagját egy birodalom területén egyesítsék.
Magyarországon az 1920-as népszámlálás szerint 550 ezer német lakos élt. Ez az óriási szám az akkori lakosság hét százalékát jelentette. Az 1941-es népszámlálás eredményeiből tudjuk, hogy akkor nagyjából 300 ezer fő volt német nemzetiségű, 477 ezer fő pedig német anyanyelvű. Az eltérés azzal magyarázható, hogy a hazai németek mintegy harmada magyar nemzetiségűnek, de német anyanyelvűnek vallotta magát. Tehát nagyon erős volt az asszimilációs igényük
– magyarázta az eszmetörténész.
A második világháború után a győztes nagyhatalmak közös erővel, de szovjet akaratra úgy döntöttek, hogy Közép- és Kelet-Európából a németséget ki kell telepíteni.
Azért, hogy ne merülhessen fel még egyszer a németlakta területek egyesítésének igénye. A hazai kormányrendelet az 1941-es népszámlálási adatok alapján több mint négyszázezer ember kitelepítésére teremtett jogi alapot
– fejtette ki Miklós Péter.
Azonban közel sem voltak már ennyien Magyarországon. A világháborúban jelentős részüket besorozták, majd sokan önként elmenekültek a szovjet hadsereg benyomulása előtt.
Sokakat málenkij robotra hurcoltak. Szegedi német lányokat például a mai Ukrajna területén lévő szénbányákba vittek, a kis testméretük miatt jól tudták őket hasznosítani
– mondta a címzetes professzor. Kitért arra is, hogy a kitelepítési listákra elsősorban gazdasági érdekekből kerültek fel a vagyonosabb németek.
1946 és 1949 között nagyjából 180–200 ezer németet deportáltak hazánkból.
A megmaradt, még így is százezres nagyságrendű magyarországi németség elveszítette identitását, a kollektív bűnösség bélyege miatt németnek lenni szégyellni való dologgá vált a világháború után. Többnyire nevet változtattak, 1949-ben már csak jó húszezren vallották német nemzetiségűnek magukat. A tavalyelőtti népszámlálás adatai szerint ma már ismét 140 ezer fölött van a német nemzetiséghez tartozó lakosok száma. Hogy milyen jól újjá tudták szervezni magukat, az mutatja, hogy a hazai nemzetiségek közül egyetlenként parlamenti képviselőt is képesek voltak delegálni Ritter Imre személyében. Tehát a hazai németség nagyon komoly erő tudott maradni, s kulturálisan és gazdaságilag egyaránt erősítik a magyar nemzetet
– zárta a beszélgetést Miklós Péter.
