2024.01.27. 08:20
A holokauszt áldozataira emlékezünk
2005-ben nyilvánította az ENSZ közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945-ben ezen a napon szabadult fel. Vármegyénkből hat-nyolcezer zsidó vesztette életét a náci koncentrációs táborokban vagy a deportálás során.
Miklós Péter eszmetörténész ismertette az emléknap történelmi hátterét. Fotó: Karnok Csaba
Bizonyos források szerint valószínű, hogy zsidó vallású népesség már a honfoglalókkal érkezett a Kárpát-medencébe – mondta el lapunknak Miklós Péter eszmetörténész, címzetes professzor.
A zsidó populáció létszámnövekedése a 18. században következett be, aminek az egyik legjelentősebb oka, hogy a gyermekvállalási kedvük sokkal nagyobb volt, mint a hazai keresztényeknek
– részletezte.
Kényszerű pályán
A zsidó közösségek több mint fele városokban élt, és mivel polgárjoggal nem vagy csak korlátozott mértékben rendelkezhettek, saját tulajdonú földbirtokuk nem lehetett, olyan foglalkozásokat választottak, amelyek nem helyi tulajdonhoz kötődtek, mint a jogi, az orvosi és a mérnöki pálya.
Volt idő, amikor a Délvidék legjelentősebb oktatási intézménye, a szegedi piarista gimnázium diákjainak jó egyharmada zsidó vallású volt
– jegyezte meg a címzetes professzor.
Rövid aranykor
A kiegyezés után a társadalmi modernitás beköszöntével a zsidóság szerepe megnőtt. A bankszektorban és a sajtó területén is nagy létszámban voltak jelen. Szegeden a Szegedi Napló napilap és a könyvkiadók mellett a Pick Szalámigyár megalapításában is nagy szerepük volt.
Miklós Péter a magyarországi zsidóság hazafias érzelmeit hangsúlyozta, az 1848-49-es szabadságharcban például a honvédek körülbelül tíz százaléka zsidó származású volt. 1867-ben polgárjogi, 1895-ben felekezeti értelemben nyertek egyenjogúságot. Kérészéletű volt azonban az „aranykor”.
Bűnbakot kerestek
A két világháború között elsősorban az első világháború utáni forradalom, majd az azt követő tanácsköztársaságban való „zsidó fölülreprezentáltság miatt” bizonyos politikai erők az ország fölbomlásáért és főleg a kommunista diktatúráért a zsidóságot kollektíve tették felelőssé. Ekkor született meg a hírhedt numerus clausus, amely a nemzetiségi arányokat szabályozta a felsőoktatásban, korlátozva a zsidóság felvételi arányát is
– magyarázta az eszmetörténész.
A húszas évek elejének bűnbak-szerepköre a harmincas évekre enyhült, ám az 1938-as, 1939-es és 1941-es zsidótörvények a a gazdasági életben és a sajtóban is korlátozták a jelenlétüket.
A nagyon éles cezúra 1944. március 19-én jött el, amikor Magyarországot megszállták a náci németek. Ekkor indult meg az erős zsidóüldözés. Először nem élhettek közöttünk zsidóként, majd nem élhettek közöttünk, végül nem élhettek
– fejtette ki a címzetes egyetemi tanár.
1941-42-ben döntött úgy a náci Harmadik Birodalom, hogy a zsidóságot likvidálni kell koncentrációs táborokban.
Óriási veszteség
Európai szinten körülbelül hatmillió zsidót, köztük mintegy hatszázezer magyart gyilkoltak meg. A szegedi zsidó közösség vesztesége nagyjából 3000 fő volt, a makói közösségé 1200, a hódmezővásárhelyi 400. Összességében vármegyénkben 6-8 ezer fős veszteséggel számolhatunk
– ismertette a tragikus számokat Miklós Péter. Majd hozzátette, hogy olyan szellemi kiválóságok estek áldozatul, mint Szerb Antal, Radnóti Miklós és Lőw Immánuel.
A magyarországi zsidóság mintegy fele meghalt a holokauszt áldozataként.
Ezért történt vármegyénkben, hogy vagy eltűnt a zsinagóga, mint például a makói neológoké, vagy más funkciót kapott, mint például Szentesen, ahol könyvtár működik benne, vagy emlékhely lett, mint Hódmezővásárhelyen
– zárta a beszélgetést Miklós Péter.
