Az idegenhonos növények „már a spájzban vannak”

– nyilatkozta lapunknak Szilassi Péter, a Szegedi Tudományegyetem docense arra válaszul, holt tart jelenleg Magyarországon a néhol szándékosan betelepített, máshol potyautasként, más kontinensekről behurcolt idegenhonos növények elleni harc. A szakember szerint a laikusok egyelőre kevésbé érzik a veszélyt, holott azon túl, hogy az özönnövények az őshonos fajokat agresszív kiszorítják, komoly gazdasági károkat, és egészségügyi kockázatot is okoznak.

Nem véletlen, hogy a biológiai inváziót vulkánkitöréshez, földrengéshez, aszályhoz vagy belvízhez hasonlóan, a sokszor visszafordíthatatlan környezeti változásokat előidéző természeti veszélyek közé sorolják a geográfusok. Vajon milyen módon, milyen fegyvernemmel tudnánk eredményesen küzdeni az özönnövények ellen? Miért kell például szkafanderben irtani a kaukázusi medvetalpat? Miért problémás, ha kaktusz nő a Duna-Tisza közén? Hogyan veszik ki részüket az biológiai invázió elleni harcból a geográfusok?

 – magyarázta Szilassi Péter.

Az alattomos szépség

Az özönnövények ellen védekezést nem lehet elég korán kezdeni. A kaukázusi medvetalp bár még csak ritkán fordul elő hazánkban de a gyomnövény érintése súlyos égési sérüléseket okozhat a kirándulóknak, mivel olyan nedveket bocsájt ki, amellyel tönkreteszi a bőr fényvédő rétegét, így az a legkisebb UV sugárzás hatására is megég.

Mint azt Szilassi Péter kifejtette, akkor van esélyünk kaukázusi medvetalphoz hasonló agresszíven terjedő idegenhonos fajok visszaszorítására, ha földrajzi információs rendszerrel, digitális térképek segítségével azonosítjuk az inváziós növények fertőzési gócait, terjedési útvonalait és azokat a környezeti tényezőket, amelyek segítik a terjedésüket. Ahol pedig már megjelentek ezek a fajok, a természetvédelmi szakembereknek gyakran vegyszerekkel, kaszálással, esetleg markolóval kell védekezniük ellenük.

Betegségek és járványok 

Mint az Szilassi Péter is megerősítette, nehéz általános tulajdonságokat megfogalmazni, mindegyik inváziós fajnak más a jellemzője. Ugyanakkor az idegenhonos növényekben közös, hogy általában toleránsabbak a környezeti szélsőségekkel, az éghajlati kilengéseket jobban tűrik az őshonosokhoz képest. Kimondottan jól érzik magukat az ember által bolygatott környezetben, tehát az emberi tevékenység akaratlanul is segíti terjedésüket.

Példaként említette a bálványfát, amely az autópályákon a gépjárművek menetszelét kihasználva terjed. Vagy a főként a Dunántúlon, a vízfolyások mentén terjedő, pollenallergiát okozó aranyvesszőt. A selyemkóró gazdasági károkat okoz azzal, hogy képes elnyomni a haszonnövényeket. Saját kutatásai és az agrár szakemberek tapasztalatai is megerősítik, hogy e faj évről évre egyre markánsabban jelenik meg a szántóföldi kultúrákban. Az ártéri erdőket uraló gyalogakác pedig magas vízálláskor lassítja a folyók mozgását, növeli a hullámtér feltöltődését, ezáltal az árvízveszélyt. De példaként említi a szakember a fehér akácot is, amely ellenőrzött ültetvényeken között gyorsnövésű fajtaként ugyan hasznos lehet, de szórványos, kivadult előfordulása talajdegradációt okoz. Kevesen tudják, hogy a fehér akác idővel csökkenti a talaj termőképességét, feldúsítja azt nitrogénnel és ezzel segítve azt, hogy aljnövényzetét egyre inkább a gyomnövények uralják.

Magára hagyott táj

Mint azt Szilassi Péter magyarázta, a Kiskunságban a rendszerváltás óta a termelőszövetkezetek felbomlása után rohamosan terjedt, szinte „berobbant” a tájba egy Észak-Amerikából 300 éve betelepített növény, a selyemkóró. A szocializmusban ugyanis minden talpalatnyi földet felszántottak, mondván, az az igazi mezőgazdaság, ahol „zúg a traktor, szánt az eke”. Megműveltek lényegében minden gyenge adottságú földet, amelyeket a privatizáció után – épp a gyenge termőképesség miatt – egyszerűen parlagon hagytak új tulajdonosai. A legeltetés visszaszorulása is segítette az inváziós fajok  – köztük a például a selyemkóró – terjedését. Ezeken a magára hagyott, sok esetben legeltetés vagy szántóföldi művelés nélküli területeken az 1990-es évektől kezdve megjelentek az idegenhonos növényfajok. Az SZTE docense szerint komoly probléma, hogy manapság már sajnos képtelenség kaszálással harcolni e fajok ellen, tarackos gyökérzetük behálózza a termőföldet. Sokszor már csak vegyszeres kezeléssel lehet hatékonyan védekezni ellenük.

Készül a veszélytérkép

Az EUROSTAT LUCAS projekt során háromévente, immár négy alkalommal mintegy ötezer magyarországi pontban készítettek fényképeket minden égtáj felé. Ezt a több mint százezer fotót kiértékelték a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszékének munkatársai, azonosítva azokat a földfelszíni pontokat, amelyeken az általuk vizsgált inváziós növényfajok közül valamelyik előfordul. Ezekből a pontokból készítettek digitális ponttérképet az SZTE Geoinformatikai, Természeti és Környezetföldrajzi Tanszékének geográfusai. Szilassi Péter szerint a vizsgált növényfajok ilyen módon kialakított digitális elterjedési térképeit összevethetik a környezeti tényezők, vízrajzi, talajtani, éghajlati térképeivel. Az adatok geoinformatikai elemzésével országos veszélytérképeket készíthetnek.

Ahogy Szilassi Péter fogalmazott, a geográfia modern eszköztárával ilyen módon tud segíteni az inváziós növények elleni küzdelemben. A digitális térképek a földrajzi elemzések új eszköztárát jelentik. Olyan új horizontokat nyitottak meg a geográfusok számára, amiről 20-30 éve még álmodni sem mertek. A földrajztudományban a digitális térképek jelentősége a csillagászatban a távcső, a biológiában a mikroszkóp felfedezéséhez mérhető. A Földrajzi Információs Rendszerek kiválóan használhatók a természeti veszélyek, köztük a biológiai invázió előrejelzéséhez, a veszélyek hatásainak csökkentéséhez.