2023.11.05. 08:40
Földre rogyott és másodpercek alatt eldőlt a mindszenti víztorony
Három évig, két váltott műszakban, éjjel és nappal vagy harmincan építették azt az ötven éves mindszenti víztornyot, amely másodpercek alatt dőlt el nemrégiben. Orosz János, a brigád egyik tagja megrendülve figyelte, ahogy összerogyott a szürke építmény.
Eldőlt az ötvenéves torony sorsa. Fotó: Török János
Röviddel a robbantás után, alighogy feloszlott a porfelhő, már ott sertepertélt a tömeg a kidöntött mindszenti víztorony tövében október éppen csak derekán. Kétségtelen, hogy volt köztük néhány látványvadász katasztrófaturista, ám a legtöbben valóban búcsúztatták az „öreg hölgyként” becézett, karéjos építményt. Egy fiatalember a legtetején lévő lámpákat próbálta megszerezni, mondván azt még édesapja szerelte fel. És ott volt köztük a nyolcvanegy esztendős Orosz János is, aki valóban meghatódva állt és nézte két keze immár földön heverő munkáját. Már alig néhányan élnek azok közül, akik egykor három éven át építették víztornyot. Ő a harminc fős gárda egyik tagja. Máig emlékszik a nehéz feladat részleteire.
Tetején az otthon fénye
Ha babám goromba, fölmögyök a toronyba
A közeli Kaptafa sörözőben Erzsike néni, a sokat látott csapos a robbantás előtti órákban emlegeti egy helyi focista szavajárását. Mondja is, hetek óta szinte csak a víztorony a téma. Ilyen felvezetés után a söntés előtt álldogálóktól egyáltalán nem tűnik túlzó kijelentésnek, hogy olyan, mintha az életük egy darabja tűnne el. Ki gondolná, de a hatezres településen élők, főként az idősebb generáció, valóban tájékozódási pontként tekintett az építményre. Mondják is: a tetején a világítás az otthon fénye volt. Az éjjel vidéki munkáról hazatérők mikor meglátták a derengő lámpát a távolban, tudták, már nem járnak messzire. Többen azt latolgatják, honnan lehet a legjobban látni a robbantást, a régi temető vagy a sínek felől. Sokan szemrevételezik a terepet; egy helyi vállalkozó darus teherautóját küldte a helyszínre egy sofőrrel, hogy később az emelő kocsiból nézzék végig azt a néhány másodpercet, amíg földre rogy a szürke építmény.
Több mint 35 kiló robbanóanyaggal, pontosan a tervezett helyre döntötték az ötven éves víztornyot; három lábát pakolták meg a töltetekkel, a negyediket már húzta magával. A szakemberek még megvárták a 11 órakor a településen áthaladó, szinte a torony tövében robogó kis piros vonatot, majd lezárták és kiürítették a védőtávolságon belüli épületeket és utcákat. Mindössze néhány másodperc kellett, mégis fájdalmasan lassúnak tűnt, míg eldőlt az 50 éves építmény. Sokan mintha akkor, a lökéshullámmal együtt értették volna meg igazán, hogy végleg eltűnik Mindszent emblematikus, szürke építménye.
Betondarab emlékbe
Orosz János mosolygott ugyan az ötven esztendős szép emlékeket emlegetve ott, a ledöntött torony tövében. Ám a szemei elárulták, nehéz szívvel búcsúztatta két keze munkáját. Mesélte, vagy harmincan dolgoztak három éven át két műszakban, éjjel-nappal.
Sok idő telt el azóta, mindig is egy szimbólum volt a víztorony. Mindenkinek megvolt akkor a maga feladata, voltak ott villanyszerelők, felvonósok, köztük sok mindszenti, én fent voltam mindig a toronyban, a támrudakért feleltem. Azokat raktuk bele a betonszerkezetbe. A felvonó kosarába pakolták a fiúk a vasat, úgy hordták fel. Fiatalok voltunk, jól bírtuk a munkát. Mi csináltuk Vásárhelyen a Tóth malomnál a gabonasilót. Szegeden, a rókusi volt vásártéren szintén egy silót építettünk. Tíz éven át pedig a Tisza partfalat a múzeumtól egészen a Boszorkány szigetig
— mesélte. A Somogyi-könyvtárban ott őrzik a brigád névsorát, és Orosz János különösen büszke rá, hogy
ha egyszer felhozzák a történelemben, ott áll az én nevem is
A mindszenti víztorony ledöntésének napján, kora este valaki kopogtatott Orosz János ablakán: egy beton darabot nyújtott át a megilletődött férfinak a víztoronyból. Majd azt mondta, a robbantós szakemberek vezetője küldte, mert megsúgták neki, hogy ő is ott volt a helyszínen.
A megsiratott építmény
A mindszenti főutcán, a Kaptafában még a robbantás után is a toronyról beszéltek. A szomorúságot oldva az egyik vendég úgy fogalmazott: ez az esemény legalább rövid időre összekovácsolta az embereket, mindenki ugyanarról beszélt és mindenki ugyanúgy sajnálta, hogy eltűnik. A söntés mögött Erzsike néni annyit mondott: ő bizony megsiratta a tornyot, mikor ledöntötték.
