2023.11.26. 18:10
Lóczi Renáta: Ha a saját családomban nevelkedek, talán nem jutok el idáig
Bár 13 éves kora óta állami gondoskodásban él, Lóczi Renáta így is meg tudta valósítani álmát: jövőre lediplomázik. Mint mondta, bár nem vér szerinti családban élte mindennapjait, így is rátalált arra a támogató közegre, amely erőt adott neki ahhoz, hogy elhiggye: képes arra, amit nem is gondolt magáról.
Lóczi Renáta állami gondoskodásban élve is diplomás felnőtté tud válni. Fotó: Karnok Csaba
Az állami gondoskodásban élő fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a saját családban nevelkedő kortársaik.
Zaklatott hátterük és az őket ért traumák miatt sok esetben nem is tud úgy kiteljesedni életük, mint amire normál körülmények között esélyük lett volna. Azzal, hogy ma már jelentős többségük nevelőszülőknél, családban nevelkedik, ez a helyzet sokat javult, ám az például még mindig keveseknek sikerül, hogy diplomával a zsebükben tudjanak nekivágni felnőtt életüknek. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató éppen ezért ösztöndíjjal motiválja a fiatalokat, hogy középiskola után is tanuljanak tovább. Ennek átadásán beszélgettünk az egyik szegedi nyertessel arról, milyen nehézségei vannak egy állami gondoskodásban élőnek.
A nagyszülők nevelték – amíg tudtákLóczi Renáta Tünde a Szegedi Tudományegyetem negyedéves tanító szakos hallgatója, jövőre diplomás pedagógus lesz.
Bár édesanyám kiskoromban lemondott rólam, édesapám pedig meghalt, 13 éves koromig saját családomban nevelkedtem, mert a nagyszüleimmel éltem
– kezdte történetét.
Velük nagyon boldog voltam: tipikus unokának járó kényeztetést kaptam tőlük. Sajnos azonban egy idő után már olyan állapotba kerültek, amikor 24 órás ellátást igényeltek. Természetesen én nem lehettem tinédzserként a gondozójuk, így amikor idősotthonba kerültek, én bekerültem az ellátórendszerbe. Igazából ez az én választásom volt, mert mehettem volna a nagynénémhez is, de vele nem volt olyan jó a kapcsolatom, így inkább az Ágota nagy családját választottam
– mosolygott.
Kapott egy támogató családotMivel Tótkomlóson élt, ott is került nevelőcsaládba. – Nehéz volt először egy idegen család részévé válni, ráadásul teljesen más típusú életre kellett berendezkednem, mint addig. Meg kellett tanulnom, milyen az, ha nem vagyok egyke, és mivel volt több kisebb testvérem, azt is megtapasztaltam, milyen velük bánni. Azt hiszem, innen indult el a késztetés, hogy tanár legyek. De nem csak ezt hozta az életembe ez a család: ott mondtam ki először azt a szót is, hogy anya – mesélte Renáta.
Ez a család volt az is, amely támogatta abban, hogy a helyi középiskola helyett egy erősebb gimnáziumban tanuljon tovább. – Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek ott helytállni, mert nem voltam színötös tanuló. Azt gondolom, ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy valaki azt érezze, hogy bíznak benne és biztatják. Én ezt megkaptam, így annak ellenére megugrottam a lécet, hogy naponta ingáztam 20 kilométernyi távolságra – magyarázta.
Egyetemistaként is családban élBár az állami gondoskodásban élők fő szabály szerint 18 éves korukig vannak nevelőcsaládoknál, ha továbbtanulnak, utógondozotti ellátottként továbbra is ottmaradhatnak. Renáta számára nem volt kérdés, hogy egyetemre megy, még a pszichológia szakot is megpróbálta.
Oda sajnos kevés pontom volt, de nem bánom, hogy végül tanító szakos hallgató lettem, mert így olyan gyerekeket taníthatok majd, akik formálhatók
– fogalmazott a fiatal egyetemista, aki – mivel Szegedre került tanulmányai miatt – elgondolkozott azon, hogy nem él a lehetőséggel és már nem csatlakozik be egy új család mindennapjaiba. – De végül örülök, hogy nem így döntöttem. Továbbra is van ugyanis hova hazamennem, nem olyan bizonytalan az életem, mint ha 18 évesen magamra maradtam volna – mondta.
Az, hogy állami gondoskodásban nőtt fel, a mindennapokban egyébként saját véleménye szerint nem hátráltatta Renátát.
A korábbi életem sem volt szokványos, hiszen kevesen laknak a nagyszüleikkel. Szóval amikor nevelőszülőkhöz kerültem, az már nem volt olyan nagy változás a kívülállók számára. Én nem is tartottam soha fontosnak, hogy erről beszéljek, az osztálytársaimnak is például az osztályfőnök jelentette ezt be. Azt gondolom, másoknak kényelmetlenebb erről a témáról kérdezősködni, mint nekem ezt felvállani
– mosolygott.
Ha tehetné, sem változtatná meg a sorsátArra a kérdésre, vajon szerinte hogyan alakult volna az élete, ha saját családjában nevelkedik, Renáta azt mondja, el sem tudja képzelni, hiszen azt sem tudja, milyen körülmények között élt volna. – Nem ismerem az anyámat. Egyetlen egyszer találkoztam vele, amikor 14 éves voltam, a kötelező beszélgetésen, ahol felmérik, visszamehetnék-e a vér szerinti családomba. Tudtam, hogy ott van a teremben, de nem tudtam, ki az. Felajánlották, hogy tarthatom vele a kapcsolatot a továbbiakban, de én ezt nem akartam. Szóval nincs még csak sejtésem sem, milyen élet várt volna rám mellette, de az biztos, hogy nem lenne bennem ennyi akarás. Azt ez a helyzet hozta ki belőlem: hogy tudtam, nekem sokkal keményebben kell dolgoznom, ha el akarok érni valamit az életben. Éppen ezért nem is kívánom, hogy bárcsak más utat járhattam volna be – mondta Renáta.
A fiatal szegedi egyetemista egyébként most már a saját családját építgeti:
ha eljön az ideje, párjával két gyermeket terveznek.
Egyetlen vágyam van: hogy szerető közeget tudjak megteremteni. De ez, azt gondolom, természetes: ha valaki nem kap ebből annyit, amennyire vágyik, akkor azt szülőként szeretné kialakítani. Számomra például a karácsony soha nem volt kedvelt ünnep, hiszen kívülállónak éreztem magam a családokban. Talán ha már azok, akik körében ünneplek, valóban az én vér szerinti családom, ez is megváltozik, hiszen megkapom azt, ami eddig soha nem volt: a tudatot, hogy hozzájuk tartozok
– fogalmazott.
