Reggelente egy nagy pohár tejjel indítja a napot az idős asszony

2023.09.04. 14:40

Rózsika néni a 100. születésnapját ünnepelte

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Jakó Jánosné Sipos Rozália, Rózsika néni 100. születésnapját ünnepelte Hódmezővásárhelyen. A város polgármestere, Márki-Zay Péter virágcsokorral és az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklappal köszöntötte a szépkorú asszonyt. 

Rózsika néni 1923. szeptember 4-én született, ezért kapta a Rozália nevet is. Sóshalmon élt a családja. A Sóshalmi Olvasókör programjain ismerkedett meg férjével, pedig akkoriban már nem nézte jó szemmel a hatalom az ilyen összejöveteleket. Jakó János és Sipos Rozália 1949. február 26-án házasodtak össze. Férje, a családja révén maszek volt, a mezőgazdaságban dolgozott, majd később a téeszben folytatta a munkát. A 100 éves néni sem kímélte magát, nehéz fizikai munkával segített a családjuk megélhetését, mezőgazdasági munkát végzett, később a sóshalmi iskola takarítónője lett, onnan ment nyugdíjba is. 

 Rózsika néni szerencsére jó egészségi állapotnak örvend, örömmel fogadta a látogatókat. Fotó: Kovács Erika

Rózsika néninek két gyermeke született, egy lánya és egy fia. Lánya részéről Rózsika néninek két fiúunokája és 6 dédunokája van, a legkisebb családtag 11 éves.

Jakó Jánosné férje halála után költözött be Vásárhelyre, a fiával él és egy segítője is akad. Rózsika néni korához képest jó egészségnek örvend. Napközben szeret üldögélni, olvasgatni, és mindennap sétál kicsit az udvaron a járókeretre támaszkodva. Jókat alszik, reggelente pedig egy nagy pohár tejjel indítja a napot. Lehet, hogy ez a hosszú élet titka.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában