Keddig lehet jelentkezni a támogatásra Vásárhelyen

2023.08.14. 17:30

A vihar károsultjait segítik

Tábori Szilvia

Fotó: Donka Ferenc

Augusztus 15-én, kedd délután 16 óráig jelentkezhetnek a viharkárosultak támogatásra az önkormányzatnál. A helyi városvezetés azokat szólítja meg felhívásával, akiket kár ért az augusztus 5-ei viharban. Az igényeket a Lakosságszolgálati Irodában adhatják le személyesen. Az igénylőknek három fontos feltételnek kell megfelelniük: a kár bizonyítottan az augusztus eleji viharban keletkezett; a biztosító nem fedezi a kárt, illetve szociálisan rászoruló. Az önkormányzat arról tájékoztatott, hogy eddig tizenhárman jelezték igényüket 2,6 millió forint értékben.

 

Ahogy korábban lapunk arról beszámolt, Hódmezővásárhelyen 238 kárbejelentés érkezett a szupercella okozta vihar miatt a katasztrófavédelemhez. Ezek nagy része fakidőlésekről, ágleszakadásokról szólt, azonban nagyon sok lakos anyagi kárt is szenvedett, az otthonukra, kerítésükre, autójukra zuhant fa.

 

A hódmezővásárhelyi önkormányzat egy elkülönített alap létrehozását tervezi, amelyet augusztus 8-án jelentettek be. Értesüléseink szerint 5 millió forinttal töltenék fel, és erről majd az augusztus 16-án, szerdán tartandó rendkívüli közgyűlésen döntenek. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában