Középkori emlék a csongrádi ártéri erdő mélyén

Mindössze néhány kilométerre Csongrád központjától, a fahídon átkelve, a Tisza árterének vadregényes világában érdekes romokra bukkanhatunk túrázás közben: egy fákkal körülvett részen egy régi épület maradványai emelkednek egy dombon. A maradványok egy nagyjából ötszáz éve elpusztult, román stílusú monostortemplom emlékét őrzik.

Ősi nemzetség földjén

Mint Pávai Éva régész tanulmányából kiderül, Ellésmonostort egy 1306-os és egy 1326-os oklevél is az ősi Bár-Kalán nemzetségi birtoknak mondja. A család tagjai nem akárkik voltak, a nemzetség Ond honfoglaló vezér fiától, Etétől származtatta magát.

A monostor területe lakott volt, a környéket pedig művelték is az ott élők. A 11. században alapított és a 12. század elején felszentelt bencés, kora keresztény bazilikát utánzó román templom három hajós, három apszisos, kereszthajó nélküli épület volt, északi oldalához kis sekrestye csatlakozott.

A tatárdúlást még kiheverték

A monostor épülete a tatárjárás alatt szenvedte az első csapást: bár erősen megrongálódott, de később, a 13. század közepén még újjáépítették. Akkor a nyugati zárófalhoz két tornyot is építettek, az elpusztult sekrestye helyére pedig egy nagyobb méretű kápolnát emeltek. Ugyanekkor épült fel a kolostorszárny is, amelynek udvarán egykor kút is állt, és kiszolgáló épületként magtárak, konyha, műhelyek is tartoztak hozzá. A monostor szolgálónépei számára külön temetőkápolnát is építettek, majd a 15. században az épületeket egy mély árokkal is körülvették. A háromhajós bazilika belsejét márvány borította és kőfaragványok díszítették.

Széthordták a házak tégláit

Az Alföld számos más településéhez hasonlóan Ellés környéke is a török hódoltság idején néptelenedett el. A hely egyházi jelentősége megszűnt, az 1700-ban végzett kamarai összeírás Ellést már pusztaként említette, a templom maradványainak akkor azonban már nem volt írásos említése.

A 18. század végén készült első katonai felmérés 1784-es térképén sem láthatók a monostor maradványai. Valószínű, hogy a lakatlanul maradt épületek tégláit és köveit a környék lakói építkezéseikhez használták fel, mára csak a monostor alapfalai maradtak meg.

A régészeknek is érdekes

A környéket 1990-ben helyezték régészeti védelem alá, az ásatások még abban az évben meg is kezdődtek. A munkák során feltárultak egy kora Árpád-kori népesség telepnyomai: gödrök, kemencék, árokvonulatok, de egy 11. századi bizánci bronzérme is előkerült. A templom és a kápolna körül több mint háromszáz sírt tártak fel. Mint Pávai Éva írta, a nemzetség tagjainak egyik kiemelt temetkezőhelye a háromhajós templom belső tere volt. A legrangosabb sírhelyet – a főhajó közepén az oltár előtt – egy széles vasalásokkal ellátott koporsóládában, sodronyvérttel eltemetett, púpos vitéz kapta.

Ereje van a helynek

A régészek mellett a túrázók is szívesen felkeresték a romokat, egyesek pedig egészen különleges élményről számoltak be. A híresztelés szerint a falmaradvány egy pontjára állva egészen különös érzés járja át az embert, sőt, amit ott erősen kívánnak, az biztosan teljesül is.

Ellés monostora meg is ihleti az embert, Prédálnak a réti farkasok címmel Sebestyén István írt történelmi regényt a monostorról és lakóiról.

Közkinccsé tették a romokat

A helyet egy évtizede már nem csak a legelszántabb kalandorok, de a „mezei” turisták is fel tudják keresni. Az Összefogás Csongrádért Egyesület 2013-ban 17 millió forintot nyert egy Leader-pályázaton, amelynek segítségével rövidesen látogathatóvá vált a monostor rom.

A megnyert pénzből bazaltkővel borították a Tisza-gát és a rom közötti 300 méteres gyalogutat, emellett 10 interaktív táblát is elhelyeztek, amelyeken az építmény történetét, örökségvédelmi jelentőségét és a természeti értékeket mutatják be.

Az immár jobban megközelíthető épített emlék ezt követően a csongrádi települési értéktárba is bekerült.