Fokozatosan érkeznek vissza költöző madaraink

A tavasz beköszöntével nemcsak a növények kelnek új életre és válnak egyre színesebbé, hanem az állatvilág is. Fokozatosan érkeznek vissza költöző madaraink, melyek hatalmas utazás után itt fészkelnek és gondoskodnak az új nemzedék világrajöttéről. Vármegyénket több faj is előszeretettel választja költési helyéül. A legkorábbi és legjelentősebb érkezőket Tokody Bélával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád-Csanád vármegyei titkárával szedtük össze.

A tél végének első hírnökei a fehér gólyák, melyek közül az első példányok már nemzeti ünnepünk előtt megérkeztek. A szegediek a Vadkerti téri példányokat figyelhetik meg évről évre testközelből, Alsóváros ikonikus lakói is már egy hete csinosítgatják fészküket. 

– Ez a faj Kelet-Afrikából érkezik vissza Magyarországra, de láttak már Dél-Afrikában, tőlünk 9 ezer kilométerre is elrepült példányokat. Ugyanakkor néhány egyed nem kel útra, nálunk telel át – mesélte Tokody Béla. 

– Nagyjából március végére népesülnek be a fészkek, melyekbe nem is egyszerre érkeznek meg a hímek és a nőstények. Előbbiek a gyorsabbak, ők kezdik meg a fészek csinosítgatását. Mintegy 4500 pár költ hazánkban, fészekaljuk 4-6 tojásból áll – tette hozzá.

A gólyák után a házi rozsdafarkú tért vissza, melynek jellegzetes énekét márciusban és áprilisban hajnalonként lehet hallani. Ez a faj rövidtávú vonuló, ám még enyhe tél esetén is útre kel, nem marad nálunk. Urbanizált környezetben él, házaknál és kertekben költ eresz alatt vagy odukban. Mivel jól alkalmazkodott az ember által alkotott mesterséges környezethez, nincs veszélyben, nem úgy, mint a következő visszatérők, a fecskék. Ezek első csapatai március utolsó hetében érkeznek meg Dél-Afrikából, ahol teleltek. 

– A füstifecskék csak átvonulnak nálunk és mennek tovább, ezek nagy csapatokban a halastavak felett láthatók március végén. Náluk a molnárfecskék maradnak, sajnos azonban egyre kevesebbet látni belőlük. Az elmúlt 20 évben az állomány több mint felét már elveszítettük, köszönhetően a vegyszerezésnek, mely a táplálékukként szolgáló rovarokat eltünteti, illetve az aszálynak. Sár nélkül ugyanis fészket sem tudnak építeni. Sajnos úgy tűnik, végig fogjuk nézni, ahogy ezek a madarak teljesen eltűnnek – beszélt a faj veszélyeztetettségéről a szakember.  

A következő hetekben újabb érkezőkre számíthatunk. Bár búbos bankát idén már március 15-én is láttak Bakson, nagy tömegben csak április elején tér vissza ez a faj és foglalja el az odukat. 

– Először egy nagy létszámú, 7-8 fiókás fészekaljat nevelnek fel, majd ha azok május végén kirepültek, még bevállalnak 2-4 fiókát, melyek július végén hagyják el a fészket – beszélt róluk Tokody Béla. Ez a madárfaj is remekül megtalálta számítását nálunk: a kertekben költ és évről évre enyhén emelkedik is az állomány létszáma. 

– Jelenléte az ember számára is hasznos, mivel költés idején több ezer lótücsköt is összeszed egy pár, mely jelentős mezőgazdasági károkozó – tette hozzá.

A szalakóták még csak most indultak el Botswanából és Namíbiából, ezek április közepétől érnek ide hozzánk. A fajvédelmi központjuk egyébként éppen vármegyénkben található, sok száz pár költ minden évben az országnak ebben a szegletében. A közel 9 ezer kilométeres repülés után május elején kezdik majd el elfoglalni a fészkeiket, melyeket mesterséges odukkal is tudnak szaporítani  a szakemberek. 

Látható tehát, hogy a most visszaérkező madarak hatalmas utat tesznek meg azért, hogy hazánkban költhessenek, ez pedig az utóbbi időszakban egyenlő a túlélőharccal. Az időjárás és a ragadozók mellett egyre több olyan veszéllyel is szembe kell nézniük, amelyért az ember felelős. A mezőgazdaság iparosításával például egyre több madár hal éhen – és nemcsak nálunk, hanem a telelőhelyeken is. 

– A rovarirtószerek használatával egyre kevesebb a táplálék, melyet az aszály csak tovább súlyosbít – mutatott rá egy fontos problémára Tokody Béla. Emellett a mediterrán országokban hagyomány, Észak-Afrikában pedig táplálékszerzési forrás, hogy lövik, vagy éppen hálóval fogják be a madarakat. 

– Évente 25 millió egyedet pusztítanak el ilyen értelmetlen módon, ezek már soha nem érkeznek meg hozzánk – beszélt a szomorú statisztikáról a szakember, hangsúlyozva: az egyébként is fogyatkozó állományt bizonyos fajok esetében ez még inkább az eltűnés szélére sodorhatja, emiatt unokáink talán már csak mesebeli madaraknak hisznek majd néhányat azok közül, melyeket most még láthatunk.