140 éves a posta - Galéria

Bár a plakáton nem szerepelt, mégis a program része volt az „időutazás” a 30. csanyteleki falunapon: a Népházban a nyolcvanas-kilencvenes évek számítógépei és a postatörténeti relikviák között lehetett gondolatban visszaröppenni a múltba. A postás-kiállításon annak is utánajártunk, milyen is egy igazán jó postai dolgozó.

Mai szemmel nézve, zsebünkben egy okostelefonnal, nehéz elképzelni, milyen is lehetett másfél évszázada a kommunikáció. A levelek nem tizedmásodpercenként indultak útnak a címzettjük felé, hanem hosszú napokig is utaztak. Ahol nem volt postahivatal, ott levélszedő helyek működtek: onnan hetente kétszer gyűjtötték össze a leveleket, amiket aztán gyalogos vagy lovas futárok vittek tovább.

A postaügynökséggel bíró települések sorába Csanytelek 1882-ben iratkozott fel. Arról azonban, hogy hol kezdte működését az első postahivatal, nincsenek pontos információk, mint ahogy arról sem, hogy ki lehetett az első postamester.

A posta 1962-ig a Kossuth utca 7. szám alatti magánházban működött, majd amikor az épület már az első helyen szerepelt a Szegedi Postaigazgatóság közvetlen életveszélyes hivatalai között, új hivatalt építettek. A posta új épülete a Szent László utca 3. szám alatt készült el, amit aztán 1978-ban kibővítettek. Az akkori ideiglenes költözést leszámítva a posta ma is ebben az épületben működik.

Az évtizedek változásait szemtanúként követte végig Megyesi Józsefné Sárika néni, aki 37 éven át, 1968-tól 2005-ös nyugdíjazásáig dolgozott a csanyteleki postán.

Én tulajdonképpen helyettesíteni jöttem Csanyra, de aztán itt ragadtam. Voltak nagyon nehéz időszakok, mint amikor árvíz miatt éjjel-nappali szolgálatot kellett tartani, és sokszor volt kézbesítőhiány is, de összességében szép éveket töltöttem itt – emlékezett vissza az egykori postavezető. Sárika nénitől azt is megtudtuk, milyen egy igazi jó postás.

Aki bent dolgozik, annak segítőkésznek kell lennie és fontos, hogy bizalommal tudjanak hozzá fordulni. Mi is mindig rendelkezésre álltunk, hivatali idő után is. A postásnál is ez volt, nálunk az értesítő ismeretlen fogalom volt: a kézbesítő tudta, kit, hol talál meg, a fólia legtávolabbi sarkába is kiment megkeresni a címzettet – idézte fel Megyesi Józsefné. Piroska néni hozzátette, a mai postások élete már teljesen más: sokkal pörgősebb, a beszélgetés, közvetlenség szinte megszűnt, ezért nem is szívesen választaná már ezt a hivatást.

Tóth László, a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány elnöke is a személyes kapcsolatok fontosságát emelte ki. 

Egy kistelepülés életében mindig meghatározó a posta és a postás. Az, hogy valaki naponta ráköszönt az emberre, különböző segítséggel volt felé, az több, mint egy egyszerű hírvivő. Egy postás egy élő lánc a hivatal és az emberek között – összegzett Tóth László.