Ferencszállás

2021.07.29. 13:58

350 milliót nyertek a csatornarendszerre

Ferencszállásra korábban sohasem érkezett még ekkora támogatás, a 350 milliós állami forrásból jövőre a község teljes felszíni csatornahálózata megújulhat.

Tóth A. Péter

A Szegedi utca átereszeinek többsége szinte teljesen betemetődött. Fotó: Tóth A. Péter

Fotó: Tóth A. Péter

– Számunkra ez olyan óriási összeg, hogy ennyit egyszerre még nem láttunk, nagyon örültünk a sikeres pályázatnak. Ferencszállás utcáiban egy-két kivételtől eltekintve mindenütt a régi, földes árkok vannak, ezek a nagyobb esőzések alkalmával nem tudják a feladatukat ellátni – mondta lapunknak Jani János polgármester.

A Szegedi utca átereszeinek többsége szinte teljesen betemetődött.
Fotó: Tóth A. Péter

Az elmúlt időszakban a ferencszállási önkormányzat több pályázatot nyújtott be, közülük a legnagyobb összegre a község csapadékvíz elvezetésének korszerűsítése céljából pályáztak.

– Nyolc éve már pályáztunk hasonló céllal, akkor egy DAOP-os pályázat keretében 60 milliót nyertünk. Ez mintegy 1,5 kilométeres szakaszra volt elegendő, akkor a Petőfi utca és az Újtelep kapott betonteknős burkolatot – sorolta a polgármester.

A jelenlegi, TOP-os pályázaton Ferencszállás éves költségvetésének ötszörösével megegyező összeget, mintegy 350 millió forintot nyertek. Jani János polgármester szerint ez elég lesz a község teljes területén az árkok és átereszek megfelelő kialakítására.

A legnagyobb munkálatokkal járó fejlesztések a Szegedi, az Iskola és a Töltés utcában lesznek.

Ottjártunkkor több utcában is azt tapasztaltuk, hogy az átereszek szinte teljesen eltűntek, és az árkokban is vastag üledékréteg halmozódott fel.

– Az ingatlanok bejáróinak átereszei beszakadoztak, és több helyen teljes keresztmetszetben eltömődtek. A jelenlegi, szélsőséges időjárási viszonyok között bármikor adódhat egy özönvízszerű esőzés, és félő, hogy mindent elvisz a víz. Ezért is volt időszerű egy ilyen pályázat benyújtása – hangsúlyozta a polgármester, kiemelte, a vissza nem térítendő támogatásból 4,5 kilométert szeretnénk kiépíteni.

Jani János elmondta, hogy évekkel ezelőtt még 8 közmunkás dolgozott a településen, akik részben karbantartották az árkokat. Idén két közmunkásra vár a nem kis feladat, de nekik éppen elég a közterületek rendben tartása.

2023. március 31-ig szeretnék befejezni a teljes hálózat kiépítését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában