A szegedi papucsot ünnepelték – Galéria

Már harmadjára ünnepelték a szegedi papucsot szombaton, a Szegedi Papucs Napján. Az esemény több mint száz táncos felvonulásával kezdődött, akik a Móra Ferenc Múzeumtól vonultak a Kertész utcán át a Szent-Györgyi Albert Agóráig, és közben többször is megálltak táncolni. Ezután a megnyitó következett az Agórában, ahol Szögi Csaba elmondta, hogy azért szerveznek évente konferenciát és kiállítást, hogy ráirányítsák a figyelmet a szegedi papucsra. És ugyanezért írtak ki pályázatot a szegedi papucs újragondolására, már másogjára.

Szögi Csaba arról is beszélt, hogy a szegedi papucs mindig egy innováció eredménye volt.

Szerinte nagyon sok igazi szegedi papucs van. A bojtos, jobb és ballábas a két világháború között alakult ki. A lábbeli folyamatosan követte a divatot is, van olyan például, ami japán talppal készül, a pöttyösek viszont a legrégebbiek.

Érdekes, hogy a hímzés Trianon után került a papucsra, hogy ezzel is jelképezzék a nemzeti öntudatot, a hovatartozást. Ekkor már a polgárság is kezdte magáénak érezni a papucsot.

Később, 1930 után, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékok indult, már hirdetni is kezdték a papucsot, ami így a világ szinte minden tájára eljutott. Szögi Csaba azt is elmondta, hogy a mai napig is nem csak Szegedről, hanem például Kanadából, vagy éppen Ausztráliából is rendelnek papucsot, az oda vándorolt magyarok.

A megnyitó után kihirdették a Szegedi Papucsért Alapítvány, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza által a szegedi papucs készítésének újragondolására kiírt pályázat eredményeit.

Az első helyezett a budapesti Köves Renáta lett, a második Ticzer Beáta Magyarpolányból, a harmadik pedig Kain Eszter, Kesztölcről.

A legjobb pályamunkák és díjazott alkotások bekerültek a legújabb papucs kiállítás anyagába, melyen láthatóak lesznek Sallay Tibor kalocsai, uszódi, bácskai, bánáti papucsai, Ticzer Beáta Mária, a Népművészet Ifjú Mestere munkái, Fetter Ferencné, a népművészet mestere és okleveles papucshímzők munkái, az Attalai Zita tervezte új szegedi papucsok, valamint a ma még aktív papucskészítők lábbeliei.

Az Agóra előadótermében konferenciát is tartottak, melyen szó volt a szegedi papucs imidzskampányáról, a lábbeli történetét vizsgáló kutatásokról és bemutatták az Így készül a szegedi papucs című filmet is.

A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd már országszerte.

1922-ben lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester – az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből – Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula papucsait az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki „mélyen megilletődve” az önállósághoz hozzá is járult.

Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek.

A szegedi papucsot nem csak egyedisége miatt nevezik páratlannak, hanem azért is, mert egy-egy méret egyazon kaptafán készül, és a taposásával válik jobb-, illetőleg ballábassá.