A múlt öröksége tovább élt a Csúcsi aratóünnepen – Galéria

Békésen figyelte a szántóföld széléről az eseményeket a hetvenkét esztendős Pap János. Széles, kedves mosolya azt sejtette, némi nosztalgiával követte a kaszáló legények mozdulatait. Fittyet hányt a rekkenő hőségre, pedig a felekorúak is tikkadtan törölgették izzadó homlokaikat, kémlelték az eget kósza felhőpamacsokat remélve. De a nap kitartóan szikkasztotta a kaszáláshoz még kicsit éretlen búzakalászokat már kora reggel. A keresztbe rakott kévék halma közben egészen gyorsan magasodott. Azt mesélték az idősebbek, az aratás a hála ünnepe: köszönet a földnek a termésért. Ezt az érzést idézték meg, hogy a fiatalok is eltehessék emlékeik közé.

Mög köllött fröstökölni

Az első legényt egykor három méterrel követte dolgos társa, és így sorban a többiek, a kézi kaszájuk élesre fent pengéjével levágott kalászokat borították rá a még álló gabonanövényekre.

A marokszedő asszonyok így könnyebben rakták a kévét, folyamatosan követve az ütemesen haladó parasztokat. Ahogy Pap János mesélte, egykor tizenöt évesen tanulta a kézi kaszálást édesapjától és nem volt kérdés, hogy követi-e őt a földekre. Reggel, ahogy akkor mondták, mög köllött fröstökölni, majd estig a földeken dolgoztak. Szép emlékként őrzi a dolgos mindennapokat.

A kézi kaszálás öröme

– Látszik, hogy ki a parasztember – emlegette Bubik Sándor, a vásárhelyi Mátyás utcai Olvasókör tagja a korábbi arató ünnepségeket, amikor olyan haladósan kaszálta a búzakalászokat, hogy társai is megjegyezték. Gazdálkodó édesapjától tanulta egykor a fogásokat, jó élmény feleleveníteni hagyományokat, régi szokásokat, ahogy a banda gazda megalkuszik az aratás áráról, a kosztról és kvártélyról, majd megisszák az áldomást. Sándor szerint fontos, hogy a fiatalok lássák: nem csak a gépek vannak, régen nagyapáink így arattak. Molnár Zoltán nem felmenőitől tanulta a kézi szántóföldi munkát, saját belső indíttatásának engedve ismerkedett a hagyományos technikával.

Örömet ad az efféle munka, a hagyományok ápolása, ezért akart csatlakozni az arató ünnepséghez.

Madzag helyett kalász-kötél

A marokra fogott búzakalászokat csavarta össze a következő köteggel sorban Gajdán Ernő, azt mutatva, egykor a bálamadzag helyett milyen technikával kötözték át a kévét saját maga anyagából. A szorosra font természetes kötelet a marokszedők húzták a kéve alá, meghúzták, majd megcsavarva rögzítették. – A parasztnak egykor nem volt más eszköze. Nem vagyok már mai gyerek, betöltöttem a hetvenet. Világ életemben a megzőgazdaságban dolgoztam – mondta Gajdán Ernő, majd mesélte, az 1960-as években a szövetkezetek megalakulásával miként változott meg a szántóföldi munka.

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne

– idézte Tamási Áront Sipos Róbert, a hagyományörző kaszáló legények egyike Hozzátette: az aratással egykor megünnepelték a munkát, hálát adtak a termésért, hiszen egész évre meghatározta életüket, hogy a gabonából kenyeret süthettek. – Az aratóünnepséggel úgy érzem eleink előtt, dolgos munkájuk előtt tisztelgünk. A hagyományok megőrzésével érzem magam itthon, Vásárhelyen, mert van mihez kötődnöm – mondta.