Nyolcvan év emlékezete a Cseresnyés Kollégiumban – Galéria

Az elmúlt években nyolcvan év szemtanúi mesélték el sorra személyes történeteiket Pataki Bélának, a Cseresnyés Kollégium történetét feldolgozó amatőr helytörténésznek. A hatalmas gyűjteményt egy monumentális, hatszáz oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kötetbe rendezte 80 év tanúi – Cseresnyés emlékezet 1938–2018 címmel, amit a kollégium fenntartója, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum jelentet meg.

– Nem sejtettem, hogy ennyi történet, ilyen hatalmas anyagmennyiség gyűlik össze – mondta kérdésünkre Pataki Béla, aki személyesen kutatta fel mindazokat, akik mesélhettek egykori kollégiu­­mi életükről. A 2016-ban elkezdett kutatómunka eredményét, a könyv idei megjelenését többen közülük sajnos már nem érhették meg. Ahogy Pataki Béla fogalmazott: a kollégiumi együttélés, második otthonban töltött évek alatt sokan az iskolainál mélyebb és szorosabb életre szóló barátságokat kötöttek. Az emlékek felelevenítése pedig visszahozta fiatalságukat. A legtöbben azt mesélték, ez volt életük legszebb periódusa, mindig hálával gondolnak az itt töltött évekre – mondta.

„A Cseresnyés jelene vállalja a múltját, a múltja a jelenbe vezetett, és hitünk szerint a múltjához és a jelenéhez méltó jövő felé hömpölyög” – mondta egykor Szathmáry Lajos tanár, író, aki a kollégium alapítója volt 1938-ban. Később, 1988-ban az 50 éves Cseresnyés-találkozón, nyolcvanöt évesen is a szocialista időkben átkeresztelt intézmény eredeti ne­­véért küzdött.

A Cseresnyés legnehezebb kezdetei

Az alföldi mezőváros, Hódmezővásárhely külterületein egykor ötvennél is több elemi iskola működött a paraszti családok gyermekeinek.

De a tehetségesek is elkallódtak továbbtanulási lehetőség nélkül. A Bethlen Gábor Gimnázium ógimnáziumi épületében díjköteles internátus működött, amit a szegény családok nem tudtak megfizetni. Szénásy Gyula 1938. január 6-án a református egyház tanügyi konferenciáján szólalt fel emlékezetes és sorsfordító, A mi tanyai értékeink című beszédével. Azon a nyáron kiválasztották a legjobb hat tanyai tanulót, akik a közadakozásból létrehozott és fenntartott Tanyai Tanulók Otthonának lakói lehettek.

A vásárhelyi példa

A kezdeményezésnek gyorsan híre ment, ahogy Németh László fogalmazott: A vásárhelyi példa. – A kezdeti évek kiszámíthatatlanul teltek – mesélte Pataki Béla a nehézségekről. Előfordult, hogy bezárt a kollégium egy hétre, mert elfogyott a tüzelő, vagy nem jutott ennivaló. Az első tizenegy évet elképesztő küzdelmek közepette élte túl az intézmény. A háborús évek különösen nehezen teltek. Ugyanakkor az elmesélt és a könyvben szereplő történetek világosan megmutatják: a fiatal diákok zömében ugyanúgy élték mindennapjaikat harminc, negyven vagy hetven évvel ezelőtt is, csak a történelem, a politika, a világ változott körülöttük.

A dráma értéke a Cseresnyés kollégiumban

Móricz Zsigmond 1940 januárjában a kollégiumban vendégeskedett, később Németh Lászlót is fogadták. A háborús években, 1942-ben különösen nehéz idők jártak az intézményre: ekkor az író 1939-ben megírt, majd 1941-ben Budapesten bemutatott Cseresnyés című drámájának teljes jövedelmét felajánlotta az intézmény megmentésére, amely hálából, az akkori intézményvezető, dr. Sipka Sándor javaslatára, felvette az irodalmi mű címét. 1942-től Cseresnyés Otthonként működött. Ekkor költözött be Kis Sámuel – a ma élő legidősebb ős-cseresnyés egykori diák –, akinek köszönhetően sok egykori fotográfia, dokumentum és emlék megmaradt.

A rákosi-diktatúra idején

A kiválasztott diákokat először az ógimnáziumi internátusba költöztették, ám a parasztgyerekeket sok konfliktus érte a módosabb környezetben.

Ezért 1939-ben az Ótemplom tövében lévő egykori, Csengettyű utca 1. szám alatti kántorlakásban kaptak helyet. Miután kinőtték a szűkös helyet, a református egyház Holló utcai üres épületébe költöztek. A rendszer 1946-ban fordult nagyot: megalakult a Né­­­pi Kollégiumok Or­­szágos Szövetsége. A Cseresnyés Népi Kollégium 1947-ben már ötven feletti létszámmal költözött át a Lázár utcába, a mai rendőrségi épület helyén álló Balassa-féle fatelep egyik nagyobb helyiségébe. Helyükön megalakult a Lorántffy Zsuzsanna Népi Leánykollégium. A két népi intézmény 1949-ig párhuzamosan működött testvérkollégiumként, majd a Rákosi-diktatúra megszüntette a túlságosan önállónak tartott országos szervezetet: a fiúk és a lányok kollégiuma is beépült az állami diákotthonok rendszerébe. A fiúk átmenetileg visszakerültek az internátusba.

Új státuszt csak politikai aktivitásért adtak

Az új diákotthon 1950-ben nyílt meg az Oldalkosár utca 17. szám alatt, és ezzel megkezdődött a kollégium második fejezete. A szocialista kormányzat 1959-ben kitalálta a kollégiumi mozgalmat: diákotthont csakis feltételekkel, tanulmányi munka, politikai aktivitás alapján minősítettek kollégiummá. Az intézmények így szerezhettek nevet maguknak. A fiúk 1963-ban kiérdemelték a státuszt. Az akkori igazgató – Fazekas László – a Csongrád megyei hírlapban a hagyományok ápolása miatt a Cseresnyés név visszavételéről nyilatkozott, de a politika közbeszólt, és a Szántó Kovács János Középiskolás Fiúkollégium nevet kapta az intézmény, és így működtek 1967-ig.

A lányok 1949 után előbb a leánygimnázium internátusába, a Völgy utcába kerültek. 1954-ben nyílt meg a Kálvin tér 2. szám alatt az Állami Leány Diákotthon, amely 1961-ben, a kollégiumi státusz elérésével már Május 1. Leánykollégium néven működött tovább.

Németh László írói munkája és szellemisége

Az új, 414 fős épületet az Oldalkosár utca legelején 1967-ben adták át, és 1968. május 4-én tartották a névadóját: Szántó Kovács János Középiskolai Kollégium.

A vásárhelyi pártbizottság az 1960-as években úgy ítélte meg, hogy Németh László írói munkája és szellemisége nem egyeztethető össze a szocialista értékrenddel, ezért nem viselhette a kollégium a Cseresnyés nevet. Az ötvenéves találkozóra, 1988-ban még utoljára ellátogatott a nyolcvanöt éves Szathmáry Lajos, aki akkor is az eredeti név visszavétele mellett állt ki. Végül 1991. december 16-án megszavazta a vásárhelyi közgyűlés, így 1992. január 1-től újra Cseresnyés az intézmény neve.