„Köpködő kaszinó” volt a szegedi városháza előtt

Már az új erkölcsvédelmi rendelet hatályba lépésének első napján öt embert megbüntettek nyilvános káromkodásért. A fuvarosok a Szent István téren szitkozódtak – derült ki a Délmagyarország 1927. február 24-ei cikkéből, ami a rendelet szegedi „premierjét” járta körbe. A rendőrök a büntetendő kifejezésekről nem kaptak listát, „egy egyszerű rendőr is meg tudja (...) állapítani, hogy kinek a szavai képeznek káromkodást”. „Az erkölcsrendelet különösen az ucca hangját és modorát védi, mert a ferde, rossz szokások leginkább az uccán születnek”.

A közterületeken okozott bosszantó pillanatokat – olykor közegészségügyi vészhelyzetet – egy másik rossz szokás is: a köpködés.

Évente 400 tüdővészes halott

Ugyanebben az évben indította el a köpködés elleni küzdelmet Szegeden dr. Regdon Károly orvos, törvényhatósági bizottsági tag: feltételezték a köpetekről, hogy terjesztik a tüdővészt.

Köpködtek a szegediek mindenütt, a tuberkulózis meg évente 400 embert vitt el – leginkább a nyomorúságos lakáskörülmények miatt, de a higiénia semmibe vétele biztosan nem segített. Ahogy március 30-án írtuk, „a népek nem tudnak meglenni köpködés nélkül”. Regdon doktor előző nap indítványozta a közgyűlésben, hogy tegyék büntetendővé.

Köpőcsészék vízöblítéssel

Nyilvános köpőcsészék felállítását is szorgalmazta, de ez ellen a polgármester tiltakozott, mondván, ilyen még Drezdában, a világ legtisztább városában sincs. Novemberben megállapította a köpködési bizottság, hogy a köpőcsészéket vízöblítéses rendszerrel kellene ellátni a higiénia miatt, amit nem tudnak megoldani, felmerültek esztétikai kifogások is. Városi rendelet készült viszont a tüdővész elleni védekezésről, ami a köpködés büntetését is magába foglalta volna utcákon, köztereken, nyilvános helyeken, középületekben.

Védték a köpködés jogát

Csakhogy a köpködők nem adták könnyen magukat. Fél év múlva egy ülésen a bizottság tagjainak nagy része „ugy védelmezte a köpködés jogát, mintha az hozzátartozna a független polgár privilégiumaihoz”, még azt is kétségbe vonták, hogy terjesztené a tüdővészt. Végül abban maradtak: a sétányokon, köztereken, gyalogjárdákra tilos a köpködés.

Ha elfogadja a közgyűlés, írtuk, megszűnik a városháza előtti köpködő kaszinó is: a térséget, ahol a munkára várók összegyűltek nap mint nap, a sok pipás ember miatt nevezték el köpködőnek. Csakhogy nem szűnt meg, átköltözött a kultúrpalota elé a munkásbörzével együtt. Ahogy Móra Ferenc, az akkori igazgató írta: „Végre valahol köpködni is kell, s ezt a helyet az Isten is erre a célra teremtette.” „Kecskebékákat köptek” a járdára meg az úri cipőkre, és közben jóízűeket káromkodtak. Szép bírságot vasalhatott be a rendőr, ha arra vezetett az útja.