Szegedi modell lett Munkácsy anyája

Munkácsy Mihállyal Szeged közönsége 1882 márciusában „találkozott” először, egy pesti műkereskedő a Hungária szállóban mutatta be Búsuló betyár című festményét. – A mű sikere a tárlat meghosszabbításán túl arra ösztönözte a kereskedőt, hogy megszerezze és bemutassa a Krisztus Pilátus előtt alkotás „fénynyomatú képét” is. – A Szegedről Vásárhelyre vitt, és alig egy hétnél tovább tartó alkalmi tárlatnak több mint 1600 látogatója volt – írta Munkácsy Honfoglalása Szegeden című tanulmányában Szelesi Zoltán.

Szentes, Csongrád,Szegvár

1890 decemberére Munkácsy a Honfoglalás kompozícióját több rajzon és kisebb színvázlaton már kialakította. Mielőtt nagy festményéhez hozzákezdett, egész sereg adatot és korabeli tárgyat gyűjtött egybe, hogy hitelesen ábrázolja szereplőit. Munkácsynak tudomására jutott, hogy az Erdélyből származó szegedi Kacziány, az ott élő székelyekről rajzokat készített, és levélben kérte, hogy engedje át neki e tanulmányfejeket.

1891-ben Szentesre látogatott, ahol rokonánál, Zsilinszky Mihály főispánnál szállt meg. Innen ment egy vele érkező Ecsy nevű fényképésszel „mo­dellszerzésre”, a környékbeli falvak parasztjai közé. – Világhírű festőművész, hazánk fia, a vármegyeháza udvarán pénteken és szombaton számos egyénről vett egyes, kisebb és nagyobb csoportú felvételeket. Itt többek között modellül szolgált a nagy művésznek egy 87 éves öregember is, aki ősi szokás szerint még ma is befonva viseli hosszúra növesztett haját – írta az egyik helyi lap. Munkácsy Szentesről a szomszédos Csongrádra és Szegvárra is elutazott, és sikerült az őt érdeklőkről fényképet készíttetnie.

Mikszáth Kálmánnal Szegeden

Munkácsy október 25-én volt Szeged vendége, hivatalosan Tisza Lajos kísérte, de velük jött Mikszáth Kálmán is. A Felsőtanyai Központ átadási ünnepségén ismert meg néhány parasztot, akik a Honfoglalás népi alakjai­nak modelljei lehettek. Erről a kedélyes kirándulásról Mikszáth írt is. „...ki volt adva a rendelet a pusztai kapitányoknak, hogy ami jóképű férfinép vagyon köröskörül, két mérföldnyire a báránycímerű város tanyájától, az mind ott legyék, de az öregje is... Összesereglettek a férfiak. Gyönyörű típusok akadtak: ős arcok, szőrrel benőve egészen a szemig, csontos, körteképű kunok, laposfejű tatárok, keresztbe vágott szemmel, nyomott, pogácsaképű besenyők, széles, girbe-gurba fiziognómiájú, zömök termetű magyarok, apró, mélyen bentülő szemekkel... A fotografus ott volt velük, s rögtön lekapta, amelyik megtetszett a nagy művésznek.”

Szeles Olga az anya

A tanyaiak közül különösen Barna János, az öreg juhász tetszett meg Munkácsynak, akiről több felvételt csinálta­tott. „A tanyai kultur-központ felszentelése” után, este a Szegedi Belvárosi Kaszinó új otthont avató ünnepségén vett részt. Itt ismerkedett meg Munkácsy Szeles Olgával, a fiatal, mongolos arcú szegedi lánnyal, akit lerajzolt, és fényképet kért tőle. Később ő lett a Honfoglalás egyik nőalakja, az a vezéri sátor előtt álló asszony, aki gyermekét a magasba tartja. Munkácsy századvégi modellje, özvegy Kopasz Istvánné 1965-ben, kilencvenkét éves korában hunyt el.

Munkácsy megfeszített erővel dolgozott a Honfoglaláson, amelyet egyre súlyosbodó betegségével küszködve, 1893 tavaszán fejezett be. Utolsó ecsetvonások előtti művéről a szegedi lapok is hírt adtak. A kész képet 1893 májusában a párizsi Szalonban bemutatta, amiről Rákosi Jenő küldött ha­­za tudósítást. Az alkotást azonban általában mind a francia, mind a hazai kritika elmarasztalta. Festményével a mester maga is elégedetlen volt. – Helyes megoldást kereső türelmetlenségében még nagy művének kiállítása alatt készítette el azt a vázlatot, amely a szegedi múzeumba került – írták egykor. Munkácsy 1893 decemberéig, képének szignálásáig mindent elkövetett, hogy a főművének tekintett alkotásán a szükséges változtatásokat megtegye, ám elhatalmasodó idegbaja miatt a Honfoglaláson lényeges korrekciókat még sem volt képes végrehajtani.

Nagy méretű olajvázlatát

Reizner János szegedi könyvtár és múzeumigazgató 1895 októberében azt javasolta, hogy a város vásárolja meg Munkácsy Honfoglalásának nagyméretű olajvázlatát. A közgyűlés szótöbbséggel elhatározta, hogy a nagy színvázlatáért 25 ezer forint tiszteletdíjat fizet. Ennek megfelelően Munkácsy a városhoz intézett levelében kötelezte magát, hogy a festmény nagy színvázlatát kidolgozza és képet 1897. május. 1-jén Szegednek átadja. A Honfoglalás színvázlata akkor ideiglenesen Budapesten, a Műcsarnokban volt. Ám a kép átadása késett, a mester felesége levélben értesítette Szegedet, hogy Munkácsyt betegsége megakadályozta a Honfoglalás átfestésében.

Kultúrpalotában a Honfoglalás

Munkácsy állapota súlyosbodott, a művész ideggyógyintézetbe került. A város közgyűlése úgy döntött, befejezetlenül is hajlandó a vázlatot átvenni, és a kikötött vételárat sem csonkítja. 1897 júniusában érkezett meg a fahengerre felgöngyölt alkotás, a Kultúrpalotában a nagy vásznat rámára feszítették, és megtisztogatták. A kiállításra kész Honfoglalást a múzeum dísztermében, vasárnap délelőttönként mutatták be a szegedi közönségnek. A következő évben 1898 nyarán, Szegedre került a Honfoglalás nagy kompozíciós szénvázlata is, amelyet Munkácsyné, a be nem fejezett olajvázlat „kiegészítéseként” a városnak adományozott.

Névtelen szerző a szegedi vázlatról

„Az a vázlat, amely ma a kultúrpalotánk ékessége, sok tekintetben szebb, jobb az Országházba került nagy képnél, műtörténeti jelentősége pedig igazán páratlan. Bármennyire vergődésébe került is ez az alkotás Munkácsynak, mégis drága és kedves marad e kép nekünk, mert hiszen ki tudná be a gyermeknek bűnül, hogy születése az anyja halálába került. Gazdagodhatik még a szegedi képtár számtalan műalkotással, ennél a képnél értékesebb kincset soha se találhat.”

Országházi séták

Az Országházi séták című sorozatban jelent meg 2019-ben a Honfoglalás című kép története, Munkácsy és az országház címmel, Kerekes Margit szerkesztő gondozásában. A magyarok Kárpát-medencébe érkezését ábrázoló kép a Parlament legmonumentálisabb olajfestménye, jelenleg a reprezentációs célokat szolgáló Munkácsy-teremben található. Eredetileg is az Országházba készült, ám hányatott sorsa után csak 1926-ban kapta meg végleges helyét.