Gazdag a szegedi kofák szótára

A szegedi piacok színes, de sokszor büdös és piszkos kavalkádja sokat foglalkoztatta a helyi sajtót a 20. század első évtizedeiben. Az 1800-as évek első felében még a Széchenyi téren osztozkodott a legtöbb piaci árus, olvastuk Bálint Sándor A szögedi nemzet – A szegedi nagytáj népélete című háromkötetes könyvében. A tér 1870 tájáig a mostani Klau­zál tér déli házsoráig nyúlt, de idővel az árusok „szétrajzottak” a belvárosban, termék szerint. A Kis utcai „ződségpiac” a bérházig, a Széchenyi tér 11.-ig terjeszkedett, a Klauzál téri tej- és kenyérpiac a két világháború között szűnt meg.

Disznók a Dugonics téren

A Dugonics téren egykor disznó-, majd búzapiac volt. A nagy árvíz után utóbbi a Szent István térre került, ma is kisebb piac él a helyén. A gyékénypiac még az 1950-es években is a kakasos templom rácsozatánál volt, itt árulták a talicskát is. 1950 körül enyészett el a makaipiac a mai Roosevelt téren, a város egyik néprajzi jellegzetessége: a szegedi hetipiacokra érkező marosi és tiszai ku­­fahajók portékáját már előző este árusítani kezdték, gyertyafényben. A kakasos templom északi oldalán volt a borpiac a 20. század első évtizedeiben. A gyékényesekkel átellenes részt hívták fürdőpiacnak, ide került át a tejárusítás a Klauzál térről.

Szögénypiac a Marson

A Mars téren a 19. században jó­­szágot árultak, előtte Mars me­­zeje néven katonai gyakorlótér volt. A Víz után a jószág kikerült a rókusi állomás mögé, az egykori akasztófa helyére. A Mars téri piacot „kilsőpiac” néven is emlegette a nép. Déli felén volt a széna-, kocsi- és kötélverőpiac, az ócskapiacot a tér északi részén hitványpiacnak, szögénypiacnak is nevezték.

A Valéria – ma Bartók Béla – téren működött a paprikapiac a 18. század végétől, de a literöspiac megmaradt a a Széchenyin. A tér keleti részén árulták a húst. Azzal Rókus látta el a várost, amelyben a komédiá­soknak, vásári látványosságoknak is saját piacuk volt.

Dinnyepiac kolera nélkül

1911. augusztus 19-én arról írt a Délmagyarország, parkírozzák a makaipiac miatt bűzös, piszkos Rudolf teret. „Minden piacot a vásárcsarnokban kell elhelyezni és ezzel (...) javulnak azok a piaci mizériák, amelyek már-már hírhedté válnak.” Piacváros címmel írta le tudósítónk szeptemberben az állapotokat: „A Tisza Lajos-köruton (...) az árusok legkülönbözőbb fajtái ütik fel a sátorfájukat.” Göröncsérek, posztóárusok, bazárosok, sajtosok, szappanosok. „Jól megtermett kövér asszonyok paprikát árulnak. Piros az arcuk, mintha a paprikát púdernek használnák.” Hasonló a kép a Széchenyi téren, a korzón, az Attila utcán, a Valéria, a Klauzál és a Rudolf téren, „ahol dinnyepiac van, szerencse, ma még kolera nélkül”. „Messziről szines, de közelről undoritóan piszkos összeviszszaság” – így írta le az újságíró a tereket, ahol „A kofák szótára gazdag”. Arra jutott: nagy szükség van a vásárcsarnokra. Csakhogy ennyi árushoz kellene vagy hat...