Szeged középkori műemléke

„Nézd ezt a végét járó helyet, nincs már benne pad, a kövezete hiányos, orgonáját átköltöztették az újba, csak a főoltára maradt meg az utolsó pásztormise számára” – így búcsúztatta tárcájában Sz. Szigethy Vilmos főlevéltáros, a Délmagyarország publicistája a Szent Demeter-templomot 1924. december 25-én.

Szorongásig megtelt a templom

Ebben az évben július elsején arról írt a Délmagyarország, a Demeter-templom egy részének lebontását már július hónapban megkezdik. A templom kriptáiban évszázadok óta nyugvó holtakat is áttemették novemberben, a Belvárosi temetőben kaptak közös nyughelyet. Csakhogy miséztek még itt több mint tíz évig, két csonka templom állt egymás mellett.

Kitört az első világháború

Nem bontották egyszerre le az egész épületet, csak azt a részt, amit érintett az építkezés. A szentélyt befalazták, úgy tervezték, két, két és fél évig tartják majd itt a miséket – erről a tervről már 1910-ben, indulása évében is írt a Délmagyarország. Az ünnepélyes 1914. június 21-ei alapkőletétel után egy héttel lőtték le Szarajevóban a trónörököst. Kitört az első világháború, a pénz is elfogyott: az építkezés csak 1923-ban indulhatott újra.

„Az épülő templom szédítően magas, de még mindig csonka falai tövében elárvultan, szürkén, kopottan zsugorodik össze a Palánk régi, Szent Demeter emlékének szentelt temploma” – így fogalmazott lapunk újságírója 1924 decemberében, a második utolsó miséről írt tudósításban. Karácsony után kezdték el bontani a megmaradt részeket, de a Fortepanon 1929-re datált képet is találtunk, amin áll a torony. Korábban készülhetett, a Délmagyarország 1929-ben már csak a megmentett régi toronyról ír.

Ami megmaradt, ősibb, mint a lebontott templom

Móra Ferenc szerencsére „lesben állt” a templom tornyának bontásánál – így maradhatott meg a ma Dömötörként emlegetett Demeter-torony, amit meghagytak keresztelőkápolnának. Árpád-kori templom maradványa került elő a XII. századnál nem régebbi Szent Demeter-templom tornyából: a megmentett műemlék ma Szeged legrégebbi épülete. A Délmagyarországban stílusosan Kőmives Kelemen álnéven jegyzi az első cikket Cs. Sebestyén Károly, amiben a feltételezett Árpád-kori toronyról olvashatunk.

Idén lesz 110 éve, hogy elindult a Délmagyarország. Ilyen múltra bármelyik lap büszke lenne. Mi arra vagyunk büszkék, hogy a lap története egyben az olvasók története is. A lapot is ugyanúgy ingatta a kor hullámverése, mint olvasóit. Kétszer betiltotta a fennálló rendszer, és három rendszerváltozást élt meg. Mégis, szerkesztői mindig tudták, hogy az olvasó megbecsülését az újság a helyi közösségek történeteivel szerzi meg. Ezeket szeretnénk felidézni most induló „Délmagyarország 110” sorozatunkban. Lapunk május 22-i születésnapjáig rendszeresen felidézünk történeteket az újság múltjából.

Ezek a történetek végső soron közös múltunkról szólnak. Régi cikkeinket, fotóinkat átnézve büszkék vagyunk, hogy olvasóinkkal ugyanazt a nyelvet, ugyanazokat az utcákat és ételeket, tájakat és kisvilágokat szeretjük. Együtt vagyunk szegediek, makóiak vagy csanytelekiek. Keressék oldalainkon a „Délmagyarország 110” emblémát, weboldalunkon pedig Annó rovatunk cikkeit!