Nem ciki a nyelvjárás

– Folyamatosan változik az anyanyelvünk, de amit a laikus beszélők érzékelnek – hogy ez viszonylag gyorsan történik –, többnyire inkább a szókincset érinti. A grammatikai, hangtani része a nyelvnek napjainkban elég lassan változik – mutatott rá Sinkovics Balázs. A nyelvésztől azt is megtudtuk, hogy a kilencvenes évektől a magyarban felgyorsult az angol eredetű szavak használata. Viszont ér­­demes abba is belegondolni, hogy száz évvel ezelőtt még német szavakat használtak az emberek nagyobb számban, de a hétköznapi szókincsből ezek viszonylag gyorsan kikoptak. Tehát a huszadik század eleje és közepe között is viszonylag sok változás történt a szókincsben.

A nyelvjárások elkopnak

– A huszadik század közepe óta kétségtelen, hogy a nyelvjárások használata háttérbe szorul, és a standard, a köznyelv felé mozdulnak el a beszélők. Maguk a nyelvjárások is közelednek a standard felé. Ha az ö-zésre mondunk az iméntiből példát, hallhatjuk, hogy ma már a mék helyett sokan mögyök-öt mondanak, vagy a -ból, -ből helyett használt -búl, -bűl már egy vásárhelyi városi beszélőre sem lesz feltétlenül jellemző – mondta a nyelvész, akit arról is faggattunk, hogy a szakemberek miként élik meg, ha találkoznak nyelvjárást be­szélő emberekkel.

Mi az a kredenc?

– Ez a beszéd nemcsak azért szép, mert ízes, hanem mert az identitás része; valakinek a magyaron belül a nyelvjárása az anyanyelve. Szegeden észrevehetően kevesen beszélik, de mondjuk Vásárhelyen vagy kisebb településeken bőven hallani nyelvjárást beszélőket – érvelt Sinkovics Balázs. Kértük a szakembert, mondjon néhány szót, amit ma az átlag középkorú vagy annál fiatalabb nem ért.

– Azt már az egyetemisták is szokták mondani, hogy nem értik azokat a köznapi szavakat, amiket a nagymama mond. Nem tudják, mi az a sparhelt, a pitvar vagy a kredenc – sorolta a példákat a nyelvész.

Minden korosztály használja a szlenget

Ugyanígy a mai tinédzserek szlengjét sem értjük. „Kamasz szótár” nélkül kevesen tudnánk beazonosítani, hogy a „csírarétes” azt jelenti csúnya, a „csórókoporsó” pedig azt, hogy valaki béna. De vajon ezek a szavak kikopnak a fiatalok szóhasználatából, mire felnőttek lesznek? Vagy nekünk, idősebbeknek kell alkalmazkodnunk, és megértenünk ezt a modern szókincset.

– Mindkettő igaz, de alapjában véve a szlengnek az a jellegzetessége, hogy nagyon gyorsan változik, máskülönben nem mutatná az elkülönü­lést, hogy a beszélők nem szeretnék a normákat követni. Ha a felnőttek elkezdik ezeket a szavakat használni, a fiatalok nem tudnak nyelvileg mások lenni, és akkor bizony kellenek új szlengszavak. Persze némely közülük biztosan el fog terjedni a köznyelvben. A hatvanas években kezdődött el az -i képző divatja, és napjainkban már nem csak a fiatalok használják a csoki, fa­­gyi szavakat. Vagy a kétezres évek elején nagy divatja lett a be- igekötős igéknek, például bevállal, bealszik, besértődik, befáj. Az utóbbiakból nem túl sok lett köznyelvi, a legtöbb egyszerűen kikopott a szóhasználatból – fejezte be a nyelvész.