Megkezdték a törpeharcsa gyérítését – Az Atkai holtágon indult a szezon

Tizenkét főállású halőre van a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségének, ők télen nem a lábukat lógatják a kevesebb pecás okán, hanem eszközöket tartanak karban, csónakokat, hálókat és varsákat javítanak, gondozzák a vízpartot és legfőképpen idegenhonos halakat gyérítenek. Ez a szezon már december első felében megkezdődött az Atkai holtágban.

Szezon van

– Jogszabály is kötelez bennünket a gyorsan túlszaporodó, invazív halfajok gyérítésére, saját eszközeinkkel és szakembereinkkel évente jellemzően 100–150 mázsa törpeharcsát veszünk ki horgászvizeinkből – mondta holtág partján, akció közben Láda Gáspár. A szövetség elnöke hozzátette, erre leginkább a téli időszak az alkalmas, a csapdának letűzött varsák ilyenkor kevesebb horgászt zavarnak, mint a nagyobb mozgású főszezonban.

Megtudtuk, hogy mint a legtöbb halfajta, a törpeharcsa is telelő csoportokban áll össze ilyenkor, vagyis „bandázik”, és ha eltalálják ennek a helyét, akkor sokkal nagyobb a fogás, hatékonyabb a gyérítés, mintha ezt nyáron tennék. Természetesen, ha bármilyen más, néhány nyaras normál vagy nemes hal is belemegy a varsában, azt ott azonnal visszadobják a vízbe.

Haza kell vinni

A törpeharcsát ugyanakkor tilos visszadobni, és ez vonatkozik a horgászokra is, legyen tél vagy nyár. Szóval, akik többet fogtak a kelleténél, vagy csak nem szeretik, azok sem ereszthetik vissza – ez is egyfajta ritkítása az állománynak, gyakorlatilag minden invazív halfajtát haza kell vinniük a pecásoknak.

A gyérítés úgy történik, hogy a jónak vélt, bandázós helyeken leszúrják a varsákat, időnként körbemennek a halőrök, a fogást egy csónakba eresztik, majd onnan rövid időn belül újra vízbe kerül a törpeharcsa, de már a halőrházhoz közeli gyűjtőhálóba.

Túl aprók

Ottjártunkkor Bognár Sándorral és Molnár Gézával találkoztunk, de a munkában segít nekik ifj. Belovai János is. Elmondták, hogy egy varsa 50–100 kiló halat is megfog, aznap 4,5 ladikkal szedtek össze, vagyis a 32–35 mázsa törpeharcsát rejtett a háló, amiből kívülről csupán a legfelső vízrétegben szaporán úszkálók látszottak. Persze habzott a holtág rendesen.

A halőröktől megtudtuk, van, aki elviszi a törpeharcsákat, egy ideig utóneveli azokat, majd külföldre értékesíti. Ez utóbbira már csak azért is szükség van, mert a halak döntő többsége annyira apró, hogy hazai értékesítésükbe nem érdemes belefogni. A kifogott törpeharcsák talán, ha egy százaléka éri el azt a méretet, amivel érdemes lenne ilyen megközelítésből foglalkozni.

Gonosz ikrafaló

Miért indokolt a gyérítés? A törpeharcsa étvágya határtalan, táplálék-konkurenciát jelent az őshonos, kedvelt halaknak, és a horgászélményt is jelentősen rontja. A gyérítéssel pedig lényegesen több élelem jut az őshonos halainknak – ahol a törpeharcsa megjelenik, igencsak megkeseríti a horgászok életét. Hatalmas a szaporodási képessége, mellette pedig egy gonosz ikrafaló, ami a többi halfajhoz mérten jóval több ivadékot pusztít el.

Invazív faj

Az egyszer megtelepedett és elszaporodott invazív fajok visszaszorítása nagyon nehéz, sőt az esetek többségében egyenesen megoldhatatlan feladat. Az egyetlen eredményes út a megelőzés, amelynek a felvilágosítás, a nevelés lehet az alapja.

Idegenhonos halfajták

Az összes gerincescsoport közül a halak körében találjuk a legtöbb idegenhonos fajta. Ezek nemcsak az őshonos halakra, hanem az ökológiai rendszer összes elemére hatással vannak. A betelepítések okait kutatva kiderült, hogy nemcsak a gazdasági haszonnal kecsegtető, tógazdasági körülmények közé telepített és onnan kiszabaduló halfajok jelentenek problémát, hanem egyre több a felelőtlen akvaristák által megunt, vagy az akváriumokat kinőtt, s ezért a természetes vizekbe szabadon bocsátott egyedek száma is. Szakmai kérdés, hogy az egyik legnagyobb problémát jelentő ezüstkárász idegenhonosnak számít-e, avagy őshonos fajként hozott létre túlszaporodott állományokat.