A hajléktalanná vált férfi szerint a karácsonyt lelkileg nehéz túlélni – de nem hagyja el magát

– Már megszoktam a hideget – közölte a pár hónapja hajlék­talan 45 éves Líbor Sándor, mi­­kor az egyik söröző kerthelyiségében ültünk le beszélgetni. A vásárhelyi férfi kálváriája 7 esztendeje, 2012. január 15-én kezdődött, mikor rákban el­hunyt a párja, akivel 13 évig volt együtt. – Azóta vesszőfutás az életem, lelkileg és fizikálisan is megviselt az elvesztése. A mai napig nem dolgoztam fel. Nem tudom... – közölte.

Spanyolországban

Barátai segítették, de már közülük is többen meghaltak, akárcsak öccse, aki tavaly február 15-én lett öngyilkos – leugrott egy 10 emeletes panel tetejéről. 2013-ban 39 nap alatt, 2200 kilométert stoppolva – közben több helyen megállt pár napra – jutott el Spanyolországba, ott Baszkföldön, Bilbaóban élt és a Cruz Rojánál (Vöröskereszt) dolgozott, ahol előtte oktatást is kapott. Rászorulóknak osztottak ruhát, élelmiszert. Két év után hazatért, Szegeden dolgozott – önkéntes szociális munkát végzett –, majd visszatért Spanyolországba, a Cruz Ro­­jához.

Talpon maradni

– Két esztendeje, 2017-ben tértem újra vissza Magyarországra. Mivel nem volt rendszeres mun­­kám, nem tudtam fizetni az al­­bérletet, és idén, pár hónapja utcára kerültem. Hajléktalan lettem – mesélte. Kijelentette: akkor sem adta fel, az utcáról járt dolgozni, mikor ez az egyik vásárhelyi pékségben kiderült, azonnal elbocsátották. Megértette. – Azért, hogy megélhessek, nem fogok lopni. Alkalmi munkáim most is adódnak, például hetente háromszor-négyszer Szegeden utcazenészekkel muzsikálok, így próbálok minimális bevételhez jutni. A keresett pénzt befektetem, ha úgy tetszik a jövőbe, új ruhákat vásárolok, igaz, a turkálóban. Nem hagyom el magam, naponta 15 kilométert gyalogolok, van bennem tartás, mindent megteszek azért, hogy talpon maradjak. Minden lehetőséget megragadok, például a vásárhelyi önkormányzattól januárban főtt ételt kapok – sorolta Sándor.

Szörnyű napok

Arra a kérdésre, hol lakik, hol húzza meg magát, nem válaszolt, azt mondta: minden „sztrítesnek” vannak titkai, és azt, hol húzza meg magát, azért nem árulja el, mert nem szeretné, ha zaklatnák. – A ha­­lottak napja és a karácsony a legdrámaibb, legszörnyűbb számomra. Lelkileg túl kell él­­ni. Minden héten viszek a sí­­rokra virágot és mécsest. Annyi, számomra kedves em­­ber hal már meg, hogy olykor azt kérdezem Istentől: miért tart még engem életben? – mondta Líbor Sándor.