Három holttestet találtak Szegeden – FRISSÍTVE

Egy szegedi lakáshoz hívták ki a rendőröket.

Delmagyar.hu

Napok óta nem adtak életjelet magukról egy Makkoserdő sori lakásban, ezért hívták a szomszédok a rendőröket szerdán. Megkerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrkapitányságot, amelytől megtudtuk, három holtestet találtak a lakásban.

 

Információink szerint idegenkezűség nem merült fel, az esetet a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás szerint szakértők bevonásával vizsgálja.

rendőrség, holttest, Szeged
Napok óta nem adtak életjelet magukról (Fotó: Török János)

Frissítés:

Információink szerint egy 80 év körüli házaspár és 40 éves lányuk önkezükkel vetettek véget az életüknek egy Makkoserdő sori lakásban.

A helyszínen a környékbeliek elmondták, úgy tudják, hogy már legalább egy hete holtan hevertek a lakásban. Ezután értesítették a rendőröket, akik szerdán délután találták meg a holttesteket.

Ha úgy érzi, hogy azonnali segítségre van szüksége Önnek, szerettének, barátjának, ismerősének, vagy munkatársának, a nap 24 órájában lehetősége van támogatást kérni az alábbi telefonszámon, amely bármely hálózatból ingyenesen hívható:  116-123. A nap 24 órájában, bármely szolgáltatótól ingyenesen hívható a Lelki Elsősegély Szolgálat (LESZ) átmenetileg foglalt a vonal, kérjük, hogy próbálkozzon újra!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában