Három halálos vasúti baleset történt a vármegyében – VIDEÓ

Idén eddig három baleset történt a Csongrád-Csanád vármegyei vasúti átjáróiban. A balesetekben hárman meghaltak. A vasútársaság szerint a vasúti balesetek szinte mindig az autósok, motorosok figyelmetlensége miatt történik.

Suki Zoltán

Fotó: MTI / Donka Ferenc

Sokkal rosszabb vasúti balesetek szempontjából az idei év, mint a tavalyi Csongrád-Csanád vármegyében.  A MÁV Zrt. Kommunikációs igazgatósága azt közölte lapunkkal, hogy 2023-ban 3 baleset történt vasúti-közúti átjáróban, amelyek csak anyagi károsak voltak, vagyis senki sem sérült meg bennük. 

baleset
A vasúti átjárós balesetek száma 2024-ben jelentősen megemelkedett. 
Fotó: MTI/ Donka Ferenc

Idén már augusztus 6-áig megtörtént három baleset. Január 31-én a Szegedről Kiskunfélegyházára közlekedő személyvonattal ütközött egy autó Kistelek közelében. A balesetkor a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett. A vonaton senki sem sérült meg, az autós könnyebben sérült.  

Sok baleset történik

Július 24-én este, Csongrád és Szentes között ütközött egy autó vonattal. A balesetben a kocsiban utazó két ember a helyszínen életét vesztette. Augusztus 5-én délután pedig Csengele és Kistelek között a vonat egy átjáróba behajtó segédmotorkerékpárost gázolt, aki a helyszínen meghalt. 

Idén a MÁV vonalain eddig 46 baleset történt vasúti átjáróban, amelyekben összesen tíz ember vesztette életét.  

A balesetek visszaszorítása érdekében a MÁV 2022 áprilisában Érj haza biztonságban! címmel elindította országos balesetmegelőző kampányát, aminek a célja elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása. A kampányt a nyári időszakban idén is vasútbiztonsági kitelepülés-sorozattal erősíti a vasúttársaság, amelynek az első helyszíne Balatonlelle volt. 

Kampányt indítottak

A nyár folyamán Zamárdiban, Alsóörsön, Balatonalmádiban, Agárdon és az Erzsébet táborban is balesetmegelőzési kitelepüléseken hívják fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára.

A MÁV az eddigiek mellett újabb elemekkel bővíti intenzív vasútbiztonsági kampányát a vasúti átjárókban történt balesetek számának csökkentése érdekében. A vasúttársaság Härtlein Károlynak, a BME Fizikai Intézet mesteroktatójának a közreműködésével SÍN-TÉR címmel ismeretterjesztő filmekben hívja fel a figyelmet a szabálykövető közlekedésre, ugyanis mindegyik baleset a járművezetők figyelmetlensége miatt történt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában