A nyár veszélyes is lehet

Nem is gondolnánk, de amikor nyaralni megyünk, egy sor veszély leselkedik ránk. A nyár a betörők egyik kedvenc időszaka, ugyanis elég csak a közösségi oldalakat figyelni, hogy tudják: elutaztunk, ezért egy sor dologra érdemes odafigyelni.

Suki Zoltán

– A nyár az élményszerzés, a kikapcsolódás időszaka, de veszélyekkel is járhat. Odafigyeléssel, tervezéssel megelőzhető a baj, hogy ne ronthassa el semmi a nyári örömöket – mondta lapunknak a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.

nyár_betörő_biztonság
A betörők nyáron figyelhetik a közösségi oldalainkat is. Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Vad Róbert szerint ha a szállást interneten foglaljuk le, mindenképpen meg kell győződni arról, hogy megbízható-e a szállásadó, és célszerű minden esetben az ottani fizetést választani. 

Nyáron is vigyázni kell

– Talán ennél is fontosabb a közösségi oldalak kezelése. Fontoljuk meg, mit osztunk meg a közösségi média felületein. Ha mindenképpen posztolni akarunk az utazásunkról, azt a megfelelő biztonsági szabályok betartásával tegyük. Vagyis az ingatlanban legyen megfelelő riasztórendszer, és ha hosszabb időre utazunk el, kérjünk meg egy ismerőst, hogy időközönként ürítse ki a postaládánkat. A betörők ugyanis résen vannak, és figyelhetik a közösségi oldalakat is – hívta fel a figyelmet Vad Róbert.

Arra is figyelni kell, hogy ajtót, teraszajtót, ablakot ne hagyjunk nyitva.

Elég egy kis ablak

A betörők egy kis ablakon is be tudnak bújni, sőt előfordul, hogy a tetőcserepet vagy a mennyezetet is megbontják. Így különösen fontos, hogy a tetőfeljáróról se feledkezzünk el, főleg, ha az belülről közvetlenül a lakásba nyílik. Udvarról nyíló tetőfeljáróra mindenképpen egy komoly, nehezen feltörhető ajtót és zárat szereljünk fel.

Érdemes az ingatlanban található komolyabb értékű tárgyakról, műszaki cikkekről házi leltárt készíteni, amelybe felírjuk a típust és a sorozatszámot is, illetve jó ha van fényképünk, ami segíthet egy esetleges betörésnél a biztosítás rendezésében is.

Örök téma a strandra kivitt értéktárgy is. A csomagokat nem szabad őrizetlenül hagyni, mert az, ha letakarjuk egy törölközővel a pénztárcánkat, édeskevés. 

A fizetés sem mindegy

– Használjuk az értékmegőrzőt, és csak a legszükségesebbeket vigyük magunkkal. Az autót mindig zárjuk be, kerékpárunkat, rollerünket, motorunkat pedig biztonsági zárral rögzítsük – tanácsolja a megbízott szóvivő. És ezzel még nincs vége a veszélyeknek. 

Arra már a Magyar Nemzeti bank hívta fel a figyelmet, hogy a bankkártyás vásárlás is lehet kockázatos, leginkább külföldön.  A közleményük szerint általában a hazai kibocsátású bankkártyánkat is használhatjuk egy külföldi nyaraláskor, azonban érdemes felkészülni a külföldi kártyahasználatra, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket. Kártyás vásárlás előtt mindig ellenőrizzük, hogy a kártyán található védjegy/logó ki van-e ragasztva az elfogadóhely bejáratán vagy a pénztárban. Vegyük figyelembe, hogy amennyiben a kártyánk forintszámlához rendelt, akkor bankunk a saját aktuális deviza eladási árfolyamán váltja az adott pénznemre a forintunkat. Tájékozódjunk az ATM-es készpénzfelvétel költségeiről, és ellenőrizzük a bankszámlákon beállított költési limiteket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában