Közétkeztetés

2 órája

Márki-Zay Péter a kormányra fogja a rossz menzát

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a magyar kormány a felelős azért, hogy a vásárhelyi gyerekeknek nem ízlik a menza, mert egy 2014-es rendeletben előírták, hogy egészséges, ízfokozó és hozzáadott anyagok nélküli ételt kell, hogy kapjanak. Márki-Zay Péter azt viszont elismerte, hogy még a saját táborából is reklamált több szülő amiatt, hogy milyen ételeket kapnak a gyerekek.

Kovács Erika

Márki-Zay Péter szerint hálás téma a menzát szidni, de ez az elmúlt 1 évben visszaesett, kikopott a sajtóból az „A” és „B” menü bevezetése óta – erről az előző közgyűlés utolsó rendkívüli ülésén esett szó.

Márki.Zay Péter. Hódmezővásárhely. portré
Márki-Zay Péter a kormányt hibáztatja, hogy nem ízlik a menza több szülő és idős a is a szolgáltatót. Fotó: Török János

Csikorogva fékezett az autó a polgármester mellett

– A Kossuth téren egy velem kedves úriember leállt és az áremelés miatt háborgott. Igazából nem is az árát sokallta, hanem azt mondta, hogy ez rossz! A minap csikorogva fékezett mellettem egy autó, amikor a Kistópart utcai járdaépítést csodáltam meg. Egy ifjú anya szállt ki az autóból. Ő is a menza miatt panaszkodott, hogy milyen rettenetet adnak a gyerekeknek, paradicsomos káposzta volt vagdalttal – mondta Márki-Zay Péter, aki kijelentette, ő nagyon szereti a paradicsomos káposztát fasírttal.

Márki-Zay Péter a japán gyerekeket állította példaként

– Mi mindent megteszünk, amit a jogszabályok keretein belül meg lehet, de azt, hogy a gyerekeknek előírja az EMI-rendelet, hogy mennyi halat, brokkolit és más, nem túl népszerű dolgot kell enniük, ez a mi felelősségünk felett áll – állította Vásárhely polgármestere, aki szerint a jó példák a japán gyerekek, akik állítólag minden egészséges ételt boldogan megesznek. Márki-Zay Péter szerint a vásárhelyi menza jól működik, mert a szolgáltató 300 millió forintot fektetett be az infrastruktúrába. A Nébih ötöst adott az ízre, még ha a gyerekek nem is szeretik.

Az idősek sem elégedettek, folyamatosan egyeztetnek

Az idősek otthonában végrehajtott brutális napidíjemelés kapcsán Lajos Tibor, a Hódmezővásárhelyi Kapcsolat Központ főigazgatója is elszólta magát, amelyből kiderült, hogy nemcsak a gyerekek, de az idősek sem rajonganak továbbra sem a menzáért. Azt mondta, folyamatosan tárgyalnak a Pizmával az étkezés minőségének javítása érdekében.

– Minden hónapban, minden héten, mindennap leülünk, egyeztetünk. Gyakorlatilag az egész étlapot átírtuk, amit a Prizma eredetileg tervezett és próbáljuk az idősek igényeinek megfeleltetni – mondta a főigazgató. Ezt egyébként az elődje, Bálint Gabriella is megtette, ő minden közgyűlésen is, ahol a közétkeztetés szóba került, hangsúlyozottan kiállt azért, hogy az idősek olyan ételt kapjanak, ami ízlik nekik, mert sokuknak nincs pénzük arra, hogy pótlást vásároljanak, hogy ne maradjanak éhesek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában