támogatás

3 órája

Fiatalokat mentorál Makón az ipartesület

A budapesti Gősi Tamás közgazdász, teológus tartott előadást csütörtök délelőtt makói diákoknak a Galamb-agráriskolában. A Makói Ipartestület mentorprogrammal segíti az életkezdés előtt álló fiatalokat: sikeres vállalkozókat kér fel, hogy osszák meg velük tapasztalataikat.

Szabó Imre

– A döntéshozatal fontosságára igyekeztem felhívni a figyelmet – mondta előadása után a fővárosi Gősi Tamás, aki csütörtökön két makói középiskola, a Návay és a Galamb diákjainak beszélt tapasztalatairól a helyi ipartestület meghívására. Húsz évig vállalkozóként dolgozott, tíz évig az államigazgatásban, közben egyesületek, alapítványok elnöke volt. 

A budapesti Gősi Tamás a makói Ipartestület mentorprogramos előadásán.
A budapesti Gősi Tamás a Makói Ipartestület mentorprogramos előadásán. Fotó: Szabó Imre

Az ipartestület felkérése

Azt mondta, az élete akkor vált teljessé, amikor – válaszokat keresve az élet nagy kérdéseire – teológiai végzettséget is szerzett. Azért kapta meg a Makói Ipartestület felkérését az előadásra, mert a szervezők úgy gondolták, nem csak karriertanácsokat tud adni, de élettapasztalatokkal is el tudja őket látni.

– Anyagi téren nagyon sikeres voltam, de éreztem, hogy a lelki egyensúlyom nincs meg. A döntéseimet ugyanis nem örökérvényű értékekre alapoztam. Azt követően tudtam a fejemet nyugodtan a párnára hajtani esténként, hogy a dolgok mögé néztem. Teljessé vált a kép, megnyugvásra találtam – mondta.

Előadások havonta

A Makói Ipartestületen belül működő Tisztes Iparért Alapítvány két éve indított mentorprogramot, amellyel a vállalkozás indításán gondolkozó fiatalokat igyekszik segíteni. A cél az volt, hogy megerősítsék az önbizalmukat, illetve sikeres, pozitív példákat mutassanak be nekik hónapról hónapra. Olyan hasznos tudással szeretnék őket felvértezni, mint például hogy miként kell egy vállalkozást elindítani, hogyan gondolkozzanak és menedzseljék életüket a vezetői pálya felé, vagy hogy vállaljanak felelősséget maguk és mások iránt. A hasonló motiváló előadások másutt komoly összegekbe kerülnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában