Egy hónap alatt kinőtt a földből a BYD gyár – galériával, videóval

Harminc napja még nyoma sem volt az építményeknek a területen.

Timár Kriszta

Hirtelen lépett látványos szakaszba a szegedi BYD gyár építése: akik a környéken járnak, szinte napról napra követhetik nyomon a terület változását. Hónapokon keresztül csupán földmunkák zajlottak: január óta régészek dolgoztak a 300 hektáros területen, amit hatalmas árkok és földhalmok jeleztek. Aztán elkezdődött az alapozás is, ez azonban még mindig kevéssé volt figyelemfelkeltő, bár az itt dolgozó munkagépek számából már ekkor is lehetett sejteni: nem a nálunk megszokott tempóban vágtak bele az építkezésbe. 

BYD gyár, építkezés
Felgyorsult a BYD gyárberuházás: pillanatok alatt nőttek ki épületek és gyárfalpillérek a földből. Fotó: Karnok Csaba

Egy hónap alatt kinőtt a földből a BYD gyár

A gyárberuházással kapcsolatosan rendkívül kevés információt osztanak meg a sajtóval. Napra pontosan egy hónapja érdeklődtünk és tettünk fel kérdéseket, melyekre azóta sem kaptunk választ a BYD PR menedzserétől. Annyit azonban megtudtunk, hogy szeptember 25-én már a magasépítési engedélyre vártak. Vagyis 30 napja még semmiféle, a föld szintjéből kiemelkedő építmény nem volt a területen. Ehhez képest aki most arra jár, azt láthatja, hogy több csarnok acélszerkezeti elemei is már a magasba törnek, illetve felépült egy konténerváros is a Budapesti út felőli oldalon.

Ami a kiszolgálóegységeket illeti és minden bizonnyal a munkások elszállásolására, illetve a logisztikai irányításra szolgál, készen van már egy három szintes, hosszanti falán 48 elemből álló épület, illetve több egy szintes konténerlétesítmény is látható már az 5-ös út kivezető szakasza mellett. A terület másik oldalán, az autópálya felőli szakaszon pedig rengeteg munkagéppel zajlik az építkezés. Kiemelkedett már a földből acélszerkezetes és vasbeton pillérekkel megerősített csarnokrész is. Utóbbihoz a betont helyben öntik, így van a területen mobil betonkeverő telep is.

Újabb földterületet adott át az önkormányzat

Október elején egyébként átadta az önkormányzat az elektromos autóüzem építéséhez szükséges terület második részét is a kivitelezéshez. Vélhetően ezen a 161 hektáron is elindult a munka, legalábbis csütörtökön azt láttuk, hogy a már jól kivehetően épülő gyárrésztől messzebb, a most még érintetlen földterületen is elkezdtek dolgozni gépek. További 15 hektárt ad majd még át az önkormányzat a BYD-nak, az utolsó földterületek év végéig kerülnek a beruházóhoz. 

Az építkezéshez a következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett áru érkezik Kínából Szegedre. Az építési anyagokat hajón szállítják európai kikötőkbe, majd onnan vasúton érkeznek Szegedre. A vállalat 2026-ra tervezi a magyar gyár indulását, vagyis az építkezést szakaszosan valósítják meg és már megkezdik a működést, miközben még zajlik majd a területfejlesztés. Kezdetben évi 150 ezer darabos kapacitást építenek ki Szegeden, de ezt később 300 ezerre is bővíthetik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában