Pórul jártak

2024.09.17. 17:00

A Hagymafesztivál árusait segíti az önkormányzat

Segít az önkormányzat a múlt hét végén a makói főtéren az időjárás miatt pórul járt kereskedőknek – tudta meg a Délmagyarország. Ez azt jelenti, hogy nem számlázza ki nekik a Hagymafesztivál áramfogyasztását és díjkedvezményt ad a jövő évi városnap költségeiből.

Szabó Imre

Megtépázta az időjárás a múlt hét végén Makó hagyományosan legnagyobb rendezvényét. A Hagymafesztivál esti koncertjeit ugyan sikerült megtartani és a főzőverseny résztvevőinek kedvét sem szegte az eső, a főtéren sátrakban, bódékban árusító kereskedők azonban rosszul jártak. Egyikük, az egyedi készítésű ékszereket, kiegészítőket kínáló Czeglédi Szilvia elmondta például, hogy bár pénteken és szombaton egész nap kint volt, vasárnap csak 2 órát tudott árulni. 

Czeglédi Szilvia, makói Hagymafesztivál.
Czeglédi Szilvia kézműves a makói Hagymafesztivál nyitónapján. Fotó: Szabó Imre

Hagymafesztivál kevés vevővel
 

– A vevők csak lézengtek, a bevétel az ilyenkor szokásosnak a töredéke volt – hangsúlyozta.

Megírtuk, összesen 122 kereskedő települt ki. Az önkormányzatnál érdeklődtünk, számíthatnak-e segítségre? 

– A megkötött szerződés szerint kereskedő nem szüntetheti meg a vásáron az árusítást elmaradt haszon, kedvezőtlen időjárás miatt – hangsúlyozta a makói városháza lapunkhoz eljuttatott közleménye. Ennek ellenére az önkormányzat szeptemberben felveszi a kapcsolatot velük és felkínálja nekik, hogy amennyiben a jövő évi városnapra kitelepülnek, annak költségéből 20 százalék kedvezményt adnak.

Azt is megtudtuk, a Hagymafesztiválra vonatkozó szerződések tartalmazzák az áramfogyasztás díját, amit ez esetben az önkormányzat nem fog ki számlázni, megfizetésétől teljes egészében eltekintenek. Ez az összeg esetenként eltérő, információink szerint 2 és 20 ezer forint közötti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában