Korábban kezdték a betakarítást – a hétvégi viharos idő csak egy-két napra vetette vissza az aratást

2024.06.24. 19:10

Kevesebb hozammal, de jó minőségű búzával számolnak a gazdák

Jó két héttel hamarabb kezdték a gazdák az aratást, mint szokták. A hétvégi vihar és az eső csak pár napra vetette vissza a munkát, volt, ahol már hétfőn újra rá lehetett menni a kombájnokkal a földekre. A gazdaságok alacsonyabb hozamról, de jó minőségről számoltak be.

Kovács Erika

Fotó: Czeglédi Zsolt

– Az őszi árpát már learattuk, a búzát is vágtuk szombatig, akkor kicsit megakasztott bennünket az időjárás a munkában – tudtuk meg Szabó Lajostól, a Hód-Agro Zrt. elnök-vezérigazgatójától. A Hód-Agro 150 hektáron termeszt árpát, búzát pedig 1300 hektáron. A búzából eddig 150 hektárt takarítottak be.

Már az aratás alatt sem bánják az esőt

A hódmezővásárhelyi agrárcég változó mennyiségű csapadékot kapott a területein. Volt, ahol 10-15 millimétert mértek, de olyan is akadt, ahol csak 3-4-et, vagyis éppen hogy csak csepergett.

– Korábban azt mondtuk, hogy mindig jól jön az eső, de aratáskor nem igazán. Az elmúlt aszályos évek után már úgy vagyunk vele, hogy ha aratáskor esik, akkor essen, csak kapjunk csapadékot. Ez a szombati mennyiség pillanatok alatt elillan és hamarosan rá tudunk menni a talajra, de a többi növényünknek nagyon nagy szüksége volt rá – emelte ki Szabó Lajos, aki azt is elmondta, az eddig betakarított gabona alapján a közepesnél kicsit jobb lesz a termésátlaguk. A búza hektáronként 5 tonna körüli, az árpa pedig 6 tonna körül termett. Egy nem aszályos évben 7-8 tonna lenne hektáronként az elvárásuk. Megjegyezte, az árpa fajsúlya nem kimagasló, az eddig learatott búza viszont malmi minőségű.

Ahol öntöznek, 8-10 tonna is teremhet

A fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Zrt. a múlt héten kezdte az aratást. Ebben a szezonban nem volt árpájuk, búzát pedig 650 hektáron termesztenek, amelyből 160 hektáron már befejezték az aratást.

A hétvégi csapadék náluk sem okozott nagy problémát.

– Viszonylag megfelelő a terméshozamunk. A médiában 6 tonna körüli termésátlagról beszélnek, mi abban reménykedünk, hogy nálunk ez magasabb lesz. Ott, ahol öntöztünk, akár 8-10 tonna is lehetséges – említette meg Timár Imre, a Kinizsi vezérigazgatója.

A viharos szél megfektette a gabonát

– Aratás ide vagy oda, hálát adunk Istennek a hétvégi csapadékért. Ilyen mennyiségű esőt idén még nem kaptunk. Nálunk, Nagymágocs térségében 15-19 milliméter hullott. Ez ugyan nem sok, de mi nagyon örültünk neki. A szombat éjszakai viharos szél azonban, ami nem tartott 2-3 percnél tovább térségünkben, hatalmas kárt okozott, több helyen megfektette a gabonát – tudtuk meg Horváth Gyulától, a Nagymágocsi Farmer Kft. ügyvezetőjétől. A gazdaság 1000 hektáron termeszt búzát. Vasárnap állt az aratás, de hétfőn már újra nekiláttak a munkának. A meleg és a szeles idő ugyanis órák alatt járhatóvá tette a szántóföldet. A Farmer Kft. földjei nemcsak a csapadékhiánytól szenvedtek, hanem minden védekezés ellenére a mezei pockok és egerek is nagy károkat okoztak. Ezért Horváth Gyula hektáronként maximum 4-5 tonna termésre számít. A búza minősége viszont megfelelő. A Farmer Kft. kifejezetten prémiumkategóriás gabona termesztésére állt rá, a rendkívül igényes bosnyák piacra kerül a termésük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában