Szegedi hírek

2023.02.22. 19:20

Soha nem volt ekkora különbség a generációk között - fotók

Bár a munkaerőpiacon lévő négy generáció sok szempontból különbözik egymástól, ezt felismerve és megfelelően kezelve még hasznot is hozhat a sokszínűség a mindennapokban. A Női Vezetői Klub szerdai összejövetelén arról volt szó, kitől mit várhatnak a munkáltatók és hogyan fordíthatják a cég előnyére tulajdonságaikat.

Timár Kriszta

A munkaerőpiacon fellelhető négy generációról és munkahelyi kezelésükről hallhattak előadást az érdeklődők. Fotó: Karnok Csaba

Különleges témát választottak a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezetői Klubjának erre a hónapra: a munkahelyi generációs kihívásokról hallhattak előadást az érdeklődők. Rózsahegyi Éva, a Qualitas T&G Kft. cégvezetője szerint soha nem volt még akkora különbség a generációk között, mint most, köszönhetően az utóbbi évtizedek robbanásszerű technikai fejlődésének. A közgazdász, business coach hangsúlyozta: bár a generációkat születési év alapján rendszerezik, pont az évszámok nem jelentenek éles határvonalat.

– Ez is olyan, mint a horoszkóp: egy része igaz ránk, egy része pedig nem. Személyiségünket ugyanis a családi környezet és a személyes küzdelmek is befolyásolják

 – tette hozzá.

A baby boomer generáció az idősödő réteg a munkaerőpiacon. Életüket a háború utáni válság és újrakezdés, illetve a rendszerváltás határozta meg.

– Őket még a poroszos tekintélyelvűség és a hierarchia jellemzi, fontos számukra a tisztesség és a becsület. Ezt a korosztályt sokszor fenyegeti a munkahelyen a kiégés veszélye, amelyet azonban azzal, hogy a vezető odafigyel rájuk, fontosnak tartja a véleményüket és új kihívások elé állítja, el lehet kerülni

 – mondta Rózsahegyi Éva

Az X generációba az 1966-1979 között születetteket sorolják. Ők szüleik példájából érzékelték, hogy a siker kulcsa a tudás és a kapcsolatok. A karrier érdekében képesek a munka-magénélet egyensúlyát felborítani és korlátlanná tenni munkaidejüket. Fegyelmezettek, nem kérdőjelezik meg a szabályokat, megoldáskeresők és megbízhatók.

– Ők azok, akik karrierlehetőséggel és pénzzel remekül motiválhatók

 – mutatott rá a szakember.

Az Y generáció, vagyis az 1980 és 1995 között születettek nagy kihívást jelentenek a munkaerőpiacon, mert a maguk képére akarják formálni a munkahelyüket. Nem akarnak úgy élni, mint szüleik, nagyra értékelik a formalitásoktól mentes munkakörülményeket. Szembeszállnak a szabályokkal, ráadásul nem félnek a változástól sem, így könnyen továbblépnek.

– De nem a pénz jelenti számukra a fő motovációt, hanem a karrier. Éppen ezért őket az előrelépés, fejlődés lehetőségével lehet motiválni, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák vagy munkakörülmények felajánlásával

 – fogalmazott a busines coach.

A Z generáció, amely a 2010-ig születettekkel zárul, a digitális technológia világában nőtt fel és a gyors impulzusokhoz szokott, ingerhajhász személyisége miatt nehéz megtanulnia a lassúságot, precizitást. Ennek a generációnak a személyközi kapcsolatok okozzák a legnagyobb kihívást, hiszen a virtualitásban élnek.

– Ők a Z generációhoz nagyon hasonlóan kezelhetők a munkahelyen

 – zárta a felsorolást Rózsahegyi Éva, aki kiemelte: a generációknak nincs közös nyelvük és csatornájuk, ami konfliktusok forrása lehet a munkahelyeken. 

– Ha azonban megismerjük és elfogadjuk a különbözőségeket és ennek megfelelően kezelünk mindenkit, ezek jelentős része megelőzhető, a sokszínűség pedig még hasznot is hozhat a mindennapokban

 – zárta gondolatait.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában