Háromszorosan fontos dátum Szeged életében október 23.

Nem az a történelmi esemény jut eszébe egy szegedinek először október 23-áról, amiről ez a cikk szól. 1956, 1989 – mindkét évszám élőbb és közelebbi, mint az 1686-os, pedig utóbbinak is nagyon fontos szerepe volt a város életében. Ezen a napon szabadult ugyanis fel Szeged a török uralom alól – 144 éves hányattatás ért véget. Még úgy is, hogy Szeged a „jobb helyek” közé tartozott, mert közvetlenül a szultánnak adózott, ami bizonyos védettséget is jelentett. A környező települések lakosai idemenekültek a török katonák sanyargatása elől – sokan viszont ugyancsak a török miatt Szegedről menekültek el a megszállás évei alatt.

A magyarok lakta részek elsorvadtak

– Épületek nem igazán voltak, hisz a törökök nem építettek. Sárból készült, egyszintes, szegényes kinézetű házak álltak, jelentősebb épület a vár és a Palánk volt – részletezte előadásán Marjanucz László történész, az SZTE tanszékvezető egyetemi tanára, aki egy korábbi interjúnkban elmondta: a másfél évszázados török hódítás árát elsősorban Magyarország fizette meg. Csanád, Csongrád és Békés megyében például az 1552-i állapothoz képest eltűnt a települések közel 90 százaléka, mire visszafoglalták a törököktől a területet. A lakosság megritkult, elvándorolt – pedig a törökök bevonulásáig a mi vidékünk is olyan sűrűn lakott volt, mint a Dunántúl. Szeged városa pedig kiesett a szerves hazai – és európai – településfejlődésből a majd másfél évszázados török megszállás alatt.

A Palánkon, általánosságban a városon a török hódoltság nem fejlesztett, a lakatlanná vált házak közül sokat sorsára hagytak. A várat is csak megerősítették, és kijavították az 1542-es ostromnál szerzett sérüléseit. Evlia Cselebi török utazó 1665-ben készült leírása az alábbi képet festi a Palánkról: „Összesen 3000 deszkazsindelyes alacsonyabb-magasabb háza van. Egy fürdője, egy fogadója, tizenegy kisebb-nagyobb temploma, de sok rombadőlt helye is van. Kétszáz bolt, egy medresze (iskola), két kolostor és két elemi iskola van benne.”

A mohamedánok lakta városrészt félkörívben vette körül a magyar polgárváros, ami folyamatosan sorvadt el – írja le a hódoltság alatti helyzetet Blazovich László magyar történész, levéltáros, egyetemi tanár, középkorkutató – akinek egyik szakterülete a Dél-Alföld történelme – Szeged rövid története című könyvében. Alsóváros, Középváros avagy Külső-Palánk, Felsőváros – így nevezték a magyarok lakta városrészeket, amelyek közül először a Középváros néptelenedett el. Balkáni állapotok fogadhatták a törökök kiűzésére érkező sereget.

A Szent Szövetség serege Szegeden

A szerző feleleveníti Szeged visszafoglalásának történetét. Nemzetközi összefogás kellett hozzá, a vár ugyanis a török ellen indított visszafoglaló háborúk során került ki az Oszmán Birodalom fennhatósága alól. A Szent Szövetség XI. Ince pápa felhívására alakult meg, a Habsburgok, a lengyel király és Velence részvételével. 1686. június 18- án kezdték el ostromolni Budát – a 65 ezer katonából 15 ezer volt magyar -, a város szeptember 2-án szabadult fel a török uralom alól. A győztes sereg nagyobb részét a dunántúli török várak visszaszerzésére indította a haditanács, egy kisebb egységét vezényelték De la Vergne altábornagy vezetésével Szeged bevételére. A császáriak egysége október 3-án és a következő napokon érkezett meg a városhoz.

A török megszállók meg is erősítették a várat, amikor az ostrom után helyreállították a sérüléseket. A 2,8 méter széles várfalakat belülről 6,6 méter átmérőjű, 4,7 méter magas földhányással vastagították. A várat 18-19 méter széles és 3-3,5 méter mély árok övezte az átalakítás után, vizét a Tisza táplálta, a Palánk városrészbe felvonóhídon lehetett kimenni. A Palánkot földsánc kerítette, tetején 3-4 méter magas kihegyezett cölöpökből álló karósorral. A védelmi vonalat a Palánkon kívül még egy árokrendszer óvta.

Az ostrom első vezetőjét ágyúgolyó találta el

A Palánkot karók, palánk, vizesárok ellenére már az első ostrommal elfoglalták – pedig a Szegednél állomásozó Ahmed szerdár-pasa, írja a tanulmány, hajóhídon is próbált segíteni a Tisza bal partjáról a védőknek. Azok végül a várba menekültek, de a császáriak oda már nem tudtak bejutni. Az ostrom vezetője, De la Vergne tábornok pedig súlyos sebet kapott: a vállán érte egy ágyúgolyó. Néhány nap múlva belehalt sérüléseibe, a ferences templomban helyezték végső nyugalomra. Helyét a rangidős tiszt, a skót származású George von Wallis vette át.

Ágyúgolyókat hozattak Szolnokról, és amint azok megérkeztek, október 13-án lövetni kezdték a vár falait. Aknák telepítésével is próbálkoztak, miközben Ahmed pasát a kiküldött magyar huszárok úgy megfutamították, hogy Temesvárig vonult vissza. Ezzel még nem múlt el a kétfrontos harc veszélye, mert Zombornál, majd Zentánál török-tatár felmentő sereg gyülekezett – túlerőben voltak. A kockázatos helyzetet Johann Friedrich Anton Ambrosius von Veterani tábornok, Monte Calvo grófja oldotta meg. Katonái először a tatárokat, majd a törököket késztették futásra – hogy aztán szembenézhessenek Szulejmán nagyvezír tizenkétezres seregével.

Hőstettel nyerték meg a csatát

„Veterani a huszárokat azonnal a török tábori ágyúk ellen küldte, maga pedig flegmával vegyes nyugalommal bevárva a támadókat négy lépésnyi távolságra engedte őket, és csak akkor vezényelt tüzet. Így a rendkívül fegyelmezett lauenburgi vértesek majd minden karabély golyója talált. Veterani és gyalogosainak cselekedete hőstett volt”

- írta Blazovich László: a török had a zentai sáncokig menekült, Szulejmán csapatait Zentáról Péterváradra vonta vissza. A tanulmány a hadizsákmányt is felsorolja: a győztesek 20 ágyút, 24 zászlót, 5 janicsár nagydobot, 2 pár kis dobot, 200 bivalyt, 200 tevét és öszvért, 3000 lovat, valamint ökrök és juhok sokaságát zsákmányolták. A várban rekedt törökök a győzelem hírére kitűzték a fehér zászlót, majd megkezdődtek a tárgyalások a vár átadásáról. A feltételek igazán méltányosak voltak: a védők magukkal vihették fegyvereiket és ingóságaikat, az ágyúkat, a lőszert és az élelmiszert azonban nem. Sőt, aki akart, maradhatott. Október 22-én a Palánkból a várba vezető hidat császári őrség szállta meg, október 23-án pedig 600 védő 200 szekéren távozott a várból a hajóhídon Temesvár felé.

Nem értek véget a hányattatások

A város I. Lipót birtokába került. Ezzel véget ért a 144 éves török uralom Szegeden, de nem értek véget a megpróbáltatások. A Rákóczi-szabadságharc kuruc-labanc küzdelmei alatt is ütközőzóna volt a város, ahol császári helyőrség működött: kellett még egy emberöltő, hogy megfelelően fejlődni tudjon. A törökök kétszer próbálták meg visszafoglalni, egyszer elcserélni: már 1686-ban felajánlották Pécsért és Szegedért cserébe Egert és Székesfehérvárt. 1687 márciusában Temesvárról, júniusban Péterváradról próbáltak az Oszmán Birodalom katonái a városra törni, de mindkét alkalommal visszaverték a kísérletet. Ebben az időszakban a szegedi lakosság nagy része elmenekült a zaklatások miatt. Mind már többször megírtuk, Szeged szabad királyi városi rangját is csak 1719-ben állította vissza III. Károly, és ezért a város sokat dolgozott.

Mi köze a szegedi papucsnak a török uralomhoz?

A papucs szó oszmán-török eredetű, amely a török hódoltság alatt, a 16. század második felében bukkant fel a magyar nyelvben. Előfordul egy helyi, Hóbiárt basáról szóló népmondában is, mely szerint a szegedi menyecskék a körülöttük legyeskedő basát papucsuk sarkával verték agyon. A papucs használata egyébként az 1879-es nagy árvíz után kezdett divatba jönni, mikor az addig sáros utak kikövezése megkezdődött.