Traktorok nagy mennyiségben

2 órája

Szántóversenyt tartanak Balástyán

Erőhúzás és gyorsulás is vár a traktorosokra. Nem marad el az ekevas hajítás sem a balástyai szántóversenyen.

Imre Péter

A tizenharmadik szántóversenyt rendezik meg szombaton Balástyán a Forráskúti út és a régi felvásárló telep útjának kereszteződésénél lévő önkormányzati területen. A megmérettetésre eddig 25-en jelentkeztek – tudtuk meg Ujvári László polgármestertől, aki még elmondta, a parcellákat az önkormányzat dolgozói alakítják ki.

balástya, szántóverseny, traktor,
 

– Ennek a programnak a megvalósulásában is nagy szerepet játszik az összefogás, a gazdák és a gépészek együttműködése. A zsírégető kerti partihoz hasonlóan ez a rendezvény is magán kezdeményezésként indult, majd egyre nagyobb szerepet játszott benne az önkormányzat – közölte a faluvezető. Az eredeti időpontban, szeptember 7-én az aszály okozta talajviszonyok miatt nem tudták megrendezni, de mivel eddig – mióta életre hívták – minden évben megtartották, most sem szerették volna, ha elmarad.

– A betakarítás után, a talaj-előkészítés és az őszi gabona vetésének kezdetekor találtunk rá időpontot. A szántóverseny fontos része községünk életének – fogalmazott Ujvári László.

A rendezvényen a támogatók felajánlásából 320 adag babgulyás készül, ami díjmentesen fogyasztható, a résztvevőket pedig az önkormányzat vendégeli meg ebéddel.

A program a gyülekezőt és regisztrációt követően 8.45-kor a megnyitóval kezdődik, a szántóverseny 9 órakor startol, 10 órakor kezdődnek a gyerekprogramok, majd 14 órától látványos versenyszámok következnek: gyorsulás, erőhúzás és ekevas hajítás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában