Latinovits szavalt a bedősöknek Drégely várában

Idén is csatlakozott az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az országos Erdei Vándortábor programhoz. Egy hetet töltött együtt vidám kis csapatunk a Börzsönyben kiegészülve a Nógrád vármegyei Rétsági Általános Iskola ötödik osztályosaival. Össze kellett bútoroznunk a kicsikkel, mert a tíz bedős diák nem tett ki egy csapatot. De ezt végül senki se bánta, a rétságiakkal csak a szálláson találkoztunk. Kivéve a legbevállalósabb fiút, Bencét, aki az utolsó távot inkább velünk teljesítette.

Háromfogásos ebéd Királyréten

A tavalyi Mátra és a 2021-es Zemplén után idén a Börzsöny volt az úticél, annak is a kevésbé ismert és ritkábban látogatott északi része. Harmadik vándortáboromba úgy indultam el, hogy már nem érhetnek meglepetések, rutinos vén róka, profi túrázó vagyok. De már az első állomáson, Királyréten kezdődtek a meglepetések. A börzsönyi erdei vándortábor útvonal házigazdája, az Ipoly Erdő Zrt. képviselője a helyi étteremben háromfogásos ebédre látta vendégül a csapatunkat. Az elmúlt években eddig ilyen fogadtatásban nem volt részünk. Innen egy laza, többórás könnyű, kímélő séta után értük el szálláshelyünket, ahol én csak lerogyni voltam képes a katonai sátorban felállított összecsukható ágyra.

Kalandok a sziklabarlangnál

Következő szálláshelyünk felé a bátrabbak egy sziklabarlangot keresve a kalandosabb utat választották, én nem voltunk köztük. A harmadik napon látogattunk el Drégely várához, ahol Szondy György kapitány 146 katonájával védte a kis végvárat Ali budai pasa 12 ezer katonája ellen. A történet vége jól ismert. A vár romjain megpihenve, ahol mi voltunk az egyetlen látogatók ezen a verőfényes napon, meghallgattuk Arany János Szondi két apródját előbb Latinovits Zoltán, majd Sinkovits Imre tolmácsolásában.

Latinovits és Bach Drégely váránál

Az egyébként eleven és nem mindig visszafogott fiatalok olyan csendben hallgatták a komoly, nehéz és alkotást, hogy szét kellett néznem, ott vannak-e még. Ott voltak. Az átszellemült hangulatot kihasználva túravezetőnk, Bánhidy Zoltán klasszikus zenét tett be a színészóriás produkciója után. Drégely várának romjain aznap Johann Sebastian Bach egyik legnépszerűbb műve, a d-moll hegedű kettősverseny melódiái csendültek fel. A művészetet az árnyékban elheveredve élvező fiatalok pedig szép csendben elaludtak.

Tanár a zongoránál, diákok a vízben

A negyedik nap szabadnap volt, semmi túra, fürödtünk az Ipolyban. A strandolást követően a Várkapitány étterembe mentünk, ahol már előzetesen érdeklődtünk, van-e juhtúrós sztrapacska csülökpörkölttel. A Várkapitány kívülről jellegtelen épület, belülről balra kocsma-, jobbra menzahangulat fogadja a látogatót. A kiszolgálás viszont remek, az étel pedig házias és kiváló. A terem sarkában pedig állt egy zongora. Leült elé másik kísérőtanárunk, Volford Csaba és olyan koncertet nyomott le, hogy még a konyhából is kijöttek gratulálni. A Bikini Adj helyet magad mellett című slágerét már a diákok is vele énekelték.

Túrázás esőben?

A szállásunk felé még benéztünk a rejtélyes Szondy-alagútba, aminek egykori rendeltetését a mai napig találgatják. Innen egy újabb laza, könnyű, pár kilométeres sétával értük el utolsó szálláshelyünket, a bernecebaráti Domszky Pál Erdei Iskolát, ahol még mindig vártak ránk meglepetések, de előbb még leszakadt az ég. Én végig azt reméltem, megúszom eső nélkül a túrázást, de sejtettem, hogy nem. Sötét fellegek gyülekeztek, komoly esőt jósoltak, reggel késve indultunk el, utolsó pillanatban született meg a döntés, hogy annyi eső nem esett, hogy busszal kelljen menni. Itt csatlakozott hozzánk a Rétsági Általános Iskola ötödik osztályos képviselője, Haffner Bence.

Mikor érünk már oda?

A vándortáborban elhangzó két leggyakoribb kérdés a mikor indulunk már, és a mikor érünk már oda közül az utóbbi jó néhányszor elhangzott a végtelennek tűnő utolsó nagy menetelésen, de Bánhidy tanár úr kizökkenthetetlen nyugalommal mindig azt válaszolta, hogy minden lépéssel egyre közelebb vagyunk. A kis Bence mosolya sem volt már őszinte a vége felé, de nem adta föl, nem hisztizett becsülettel végignyomta velünk a távot.

Csapkodó villámok és Bea néni

Utolsó szálláshelyünkön Bernecebarátiban Pesek Gézáné Bea néni hideg limonádéval fogadta a csapatot. Gondoskodása az utolsó pillanatig kitartott. Szerdáról csütörtökre virradóra hatalmas vihar csapott le a környékre. Először azt hittem a gyerekek rohangálnak zseblámpával és világítanak össze-vissza, de nem, villámok voltak. Bea néni ébresztett az éjszaka közepén, hogy keltsük fel a fiatalokat, és aludjunk az épületben. Így történt, hogy az utolsó két éjszakát luxusban, igazi ágyban töltöttük. Búcsúként vendéglátónk névre szóló oklevelet adott mindenkinek a börzsönyi csapat nevében. Ez volt az utolsó meglepetés a meglepetések vándortáborában.