Vásárhely sporttörténete: ahol a győzelem és a vereség összeért

– A város különösen büszke a festészetére, a Vásárhelyről származó színészekre, vagy például a majolikagyárra, ám az itt élők kevésbé ismerik a helyi sportmúltat – mondta Talmácsi György.

A vásárhelyi sporttörténész az elmúlt húsz évben a témát kutatva átolvasta az összes, 1860 óta megjelent napilapot. De riasztóan hiányosnak érezte a sporttörténet feldolgozását. Háromrészes előadás-sorozatát a vásárhelyi könyvtárban rendkívüli érdeklődés kísérte. Talmácsi György részletes beszámolóit igazán izgalmassá színezték a szemé­lyes történetek, a sportolók iránti őszinte rajongása. Szeptemberben pedig szeretné, ha megjelenhetne az azonos témában most készülő, 300 oldalas kötete. 

Tornaórák a kőfal tövében 

A mai modern sport az 1800-as évek közepétől eredeztethető: elsősorban Angliából jutott el Magyarországra, Budapestre, majd a vidéki városokba. Az erősödő magyar polgárságnak már több szabadidő és kikapcsolódási lehetőség jutott. És bár Talmácsi György szerint akkoriban a központi szervek nem kifejezetten szorgalmazták az ilyesmit, 1869-ben hivatalosan mégis megalakult a Hódmezővásárhelyi Polgári Lövészegylet. A szervezet mű­ködése nem volt zökkenőmentes, 27 év után meg is szűnt.

Ezzel párhuzamosan indult útjára a tömegsport: 1868-ban a művelődési miniszter rendeletben határozta meg és tette kötelezővé az iskola sportoktatást bizonyos iskolatípusokban. Ám mint arra a sporttörténész is rámutatott: a mindennapos testneveléshez kezdetben hiányzott a szakember, az eszköz, a jóindulat és a szervezés. A gimnáziumban Borsi Géza tanító lett az első vásárhelyi testnevelés szakos tanár, a sport elkötelezettjeként tanfolyamokat végzett és vívómesteri képesítést is szerzett. A diákok a kőfal alatt tornáztak jó időben, a hideg hónapokban pedig a folyosón, az osztálytermekben. 

Az első kiemelkedő vásárhelyi sportoló az úszóként és kerékpárosként is jól teljesítő Gál Dániel volt. Szathmáry Tivadar kiérdemelte a Magyarország örökös vívóbajnoka címet, Kiss Imre pedig háromszoros magyar bajnok rúdugró. Banga Sámuel a HTVE egyik első sportolója volt: 1905-ben elvégezte a Nemzeti Tornaegylet tanfolyamát, és onnantól egészen a nyugdíjazásáig a mai Bethlen-gimnázium tornatanáraként dolgozott. Kiváló sportolókat képzett. 

Az 1911-ben útjára induló szervezett labdarúgás lendületét az első világháború megtörte, ám utána különösen népszerű sportág lett. 

Szovjet mintára átszervezve 

A II. világháború 1944. október és 1945. január között vonult át Hódmezővásárhelyen, és a messzire kényszerült helyiek, köztük rengeteg sportoló még abban az évben hazatért – mondta Talmácsi György sporttörténész lapunknak. Egy érdekes vásárhelyi sport­eseményként egy 1944 novemberében megrendezett sakkszimultánt emlegetett, amelyben a város szovjet parancsnoka mér­kőzött játékostársaival. Arról nem tudni, vajon le mer­­ték-e győzni ellenfelüket Vá­­sárhely legjobb sakkozói.

A végeredményt még a helyi sajtó sem közölte. Mint azt a sporttörténész elmondta, a második világháború után sok minden megváltozott. Szovjet mintára átszervezték a sport­életet; a népi és szakszervezeti bajnokságokhoz kisebb sportpályákat létesítettek zömében vállalati és iskolai udvarokon. Szintén szovjet mintára erőltettek olyan sportágakat, mint a röplabda, amely soha az életben nem lett népszerű Vásárhelyen. A sportegyesületek olyan néven működtek – rövidebb-hosszabb ideig – mint például a Gőztégla. 

– A sport tulajdonképpen az akkori szürke, egyszerű világban fontos hajtóerő lett, lehetőséget adva a kitörésre – hangsúlyozta a sporttörténész.

Egyre népsze­rűbb lett a ví­­zilabda, a kézi-, illetve a kosárlabda is. Utóbbi 1946-ban honosodott meg Vásárhelyen Balogh Imsi jóvoltából. A városi sportuszodában 400-500 ember követte a versenyeket a medence partjáról. A focimeccsekre gyakran 6-8 ezer néző is kilátogatott, és konvojba rendeződve több százan követték a csapatokat a vidéki mérkőzésekre. 

A rendszerváltás után: csúcson a kosárlabda 

A rendszerváltás utáni időszakról Talmácsi György lapunk kérdésére úgy fogalmazott: 1989 nem 1945-höz hasonló korszakhatár, az ak­kori gyors politikai változás hasonlóan gyorsan alakította át a sportéletet Vásárhelyen is. A rendszerváltás utáni hosszabb privatizációs folyamat lassan hatott az egyesületek munkájára. A rendszerváltáskor ért a csúcsra például a kosárlabda, a vásárhelyi férfi csapat folyamatosan az NB I.-ben játszott. Ám eközben elfogyasztottak öt egyesületet. Talmácsi György úgy fogalmazott, túl kellett élni a sikereket, mert bár a pályán győztünk, mellette folyamatosan veszítettek a csapatok. Ez több sportágra is jellemző volt: rendkívül széles körben lehetett választani a sportágak közül, de a nagy egyesületek sorra szűntek meg. 

Előadása egyik kiemelt pontja volt az úszás. – 1989-től voltak jó versenyzőink, mégis úgy érzem, hogy Bajusz Andrea volt az, aki néhány éven keresztül reprezentálta a vásárhelyi úszóéletet. Háromszor választották meg a város legjobb úszójának sok egyéb mellett. Majd 1996-ban Bán Sándor edzőnek megszületett az az ötlete, hogy a 2000-es olimpiára vásárhelyi úszót is megpróbáljanak ki­­juttatni.

Az általa kidolgozott program Sydney 2000 néven indult, kiválasztottak néhány versenyzőt, köztük volt Risztov Éva is. Ahogy Talmácsi György mondta: reggel fél hatkor ők nyitották az uszodát, és gyakran ők zárták be. Kilométereket úsztak, bementek az iskolába, és tanultak. Majd 1999-re kiderült, hogy a kijutás esélye már csak Risztov Éváé. 

Talmácsi György mindhá­rom előadása elérhető a Né­meth László Városi Könyvtár YouTube-csatornáján.